Infostart.hu
eur:
376.21
usd:
318.84
bux:
126996.83
2026. február 25. szerda Géza
Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok

Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok

Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok, mert megelégelték, hogy ők még csak ígéretet sem kapnak a fizetésemelésre, miközben az állami cégeknél megkezdődhet az a program, amelynek eredményeként 3 év alatt összesen 30 százalékkal emelik a béreket.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet tegnap kezdődött akciójának hírére az első nap végére több százan kitöltötték és aláírták a felmondási nyomtatványt, amely az EKSZ páncélszekrényébe fog kerülni, s a kilátástalanság miatt felbőszült járművezetők és karbantartók

egy hónap múlva élesíthetik be

– jelentette be Nemes Gábor elnök. Mivel az országban általános a munkaerőhiány, az emberek egyre kevésbé tartanak attól, hogy munka nélkül maradnak. Mivel a súlyos létszámhiánnyal küzdő állami cégeknél jelentősen emelik a béreket – a MÁV-nál és a Volánnál is –, ezek a társaságok felszippanthatják a BKV-tól menekülőket.

Pár nappal ezelőtt még „csak” forgalomlassító akciósorozatot helyezett kilátásba az Egységes Közlekedési Szakszervezet arra az esetre, ha a BKV vezetése a hét nap leteltével sem kezd érdemi tárgyalásokat a béremelésről, s nem tesz konkrét ajánlatot a várható mértékre. 

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében jár a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint további pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A momentum egyelőre megvan: délután már 2023 nyara óta nem látott csúcs közelébe erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×