Infostart.hu
eur:
379.46
usd:
321.75
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Pályázatot írtak ki az 5-ös metró előkészítésére

Pályázatot írtak ki az 5-ös metró előkészítésére

Leporolnák az 5-ös metró terveit, pályázatot írt ki a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) a beruházásra. Egyelőre megvalósíthatósági tanulmányt várnak a legelső, néhány megállónyi szakaszra.

A csepeli HÉV-et hoznák be

a föld alatt a Kálvin térig.

A metró, vagy ahogy más tervekben nevezik, gyorsvasút, érintené a csepeli szigetcsúcsot, a Nemzeti Színház környékét és a Kálvin térnél át lehetne szállni róla a 3-as és a 4-es metróra - írja a Blikk.

A későbbiekben a vonalat tovább lehetne vezetni az Astoria felé: onnan a korábbi tervek szerint átszelné az egész várost. Megállna többek között a Liszt Ferenc térnél, a Nyugatinál vagy a Lehel térnél a Szent István park érintésével a Margitszigeten, majd utána csatlakozna be a Békásmegyeri HÉV-be. Az első, most meghirdetett szakasz akár 100 milliárd forintból is kihozható a 3-as metró vonalán alkalmazott „fapados”, egyszerű állomásokkal.

A Csepeli Gyorsvasutat eleve a Kálvin térig tervezték, csak

pénzhiány miatt állt meg a felszínen a Boráros téren.

A Kálvin téren a 3-as metróban el is készült a csatlakozási hely, de oda végül a 4-es metrót kötötték be. Ott már csak alatta fér el az új alagút, így a föld alá bukó HÉV-et, az 5-ös metró első szakaszát mélyen a felszín alatt kell majd vezetni.

"A megvalósíthatósági tanulmány többféle lehetséges üzemmódi és nyomvonal­változatot vizsgál" – kezdte Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs igazgatója. "Arról szól majd, hogy miként lehet a budapesti hálózatba integrálni a cse­pe­li és a ráckevei HÉV-et. Hogy mindez mennyibe kerülhet, az is a tanulmányból derül majd ki. Az építkezés az engedélyek megszerzése után legkorábban 2019-ben kezdődhet el."

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Csúnyán elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Csúnyán elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×