Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.99
bux:
131378.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Megjelent nálunk is a halálos kór - így védekezhet ellene

Megjelent nálunk is a halálos kór - így védekezhet ellene

Veszettség vírusát mutatta ki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében talált rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatóság ismét felhívta a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadállatokkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára.

Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma. A veszettség az egyik legveszélyesebb zoonózis, azaz állatról emberre terjedő betegség, ezért a hatóság ezúton is és ismételten felhívja a figyelmet a megelőzést szolgáló vakcinázás és a vadállatokkal szembeni körültekintő viselkedés fontosságára.

A Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába és hagyta magát néhány lépésre megközelíteni. A NÉBIH debreceni laboratóriuma megerősítette a veszettség gyanúját. Az eset mintegy 5 kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy másik róka tetemét, melyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust. Az érintett térségben 90 napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban

halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz.

Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

2015-ben klasszikus veszettség eset nem volt Magyarországon és 2016-ban is csak egy esetet regisztráltak. A hazánkkal szomszédos országok közül Ukrajnában még nagy esetszámmal fordul elő a veszettség, de az Európai Unió pénzügyi támogatásával néhány éve Kárpátalján is megkezdődött a rókavakcinázási program. E munkát Magyarország is aktívan segíti.

A NÉBIH 2016-ban figyelemfelkeltő kampányt indított, melynek célja a veszettséggel kapcsolatos ismeretterjesztés a lakosság körében. A program weboldalán részletes cikkek olvashatók többek között a betegség tüneteiről is annak érdekében, hogy a lakosság felismerje ezeket, és jelentse a veszettségre gyanús állatokat az állategészségügyi hatóság felé.

Néhány fontos tanács:

  • A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
  • Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott rókatetemet talál, ne érintse meg!
  • Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
  • Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
  • Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
  • Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.

A betegséggel kapcsolatos további hasznos információk találhatók a NÉBIH veszettséggel foglalkozó honlapján: www.veszettsegmentesites.hu.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×