Infostart.hu
eur:
381.03
usd:
322.36
bux:
130284.26
2026. február 3. kedd Balázs
Szakértő: nem szerencsés az oroszokkal tartani katonai kérdésekben

Szakértő: nem szerencsés az oroszokkal tartani katonai kérdésekben

A Nemzeti Közszolgálat Egyetem tanára szerint a magyar hadsereg az egészségügyi területen juthat kulcspozícióba a NATO-n belül. Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: katonai kérdésekben nem szerencsés együttműködni az oroszokkal.

Mindig nemzetállami szinten kell megvalósítani a védelmet; ebből jön létre a szövetségi rendszer, a NATO – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára.

„De ahhoz, hogy a NATO-nak legyen egy egységes ütőképessége, ahhoz a nemzeti hadsereget kell megerősíteni” - véli a nemzetbiztonsági szakértő.

Kis-Benedek József némi kétkedéssel fogadta a magyar miniszterelnök azon kijelentését, amely a hadsereg megerősítésére vonatkozott. Orbán Viktor idei évértékelő beszédében úgy fogalmazott: katonáink várják, hogy ismét Közép-Európa meghatározó erejű hadseregében szolgálhassanak.

„Mert az elmúlt évek fejlesztése ezt abszolút nem mutatja.

Ha megnézzük csak a környező országok haderejét, akkor sajnos eléggé hátul vagyunk.

A V4-eken belül a magyar hadsereg átfegyverzése egyáltalán nem történt meg. Nagyon messze vagyunk, ha összehasonlítjuk a lengyelekkel, csehekkel vagy szlovákokkal” - fogalmazott a nemzetbiztonsági szakértő.

Szakértő: nem szerencsés az oroszokkal tartani katonai kérdésekben

El kell dönteni, hogy felújítunk vagy újat veszünk – emelte ki a közszolgálati egyetem tanára a magyar haderő fejlesztéséről, aki szerint

ebben a kérdésben nem az oroszokhoz kell húzni, hanem a Nyugathoz.

„Fegyverzeti kérdésekben, lőszerutánpótlásban és egyéb kérdésekben nem biztos, hogy a másik oldallal kell nekünk jóban lenni. Lehet vásárolni, de nem a legjobb politika” - mondta.

Kis-Benedek József hangsúlyozta: a technikai és az emberi állományt is fejleszteni kell.

„Legyen egy olyan kibertámadó vagy -védelmi képességünk, amit fel tudunk használni a NATO érdekében is. Itt van például nálunk egy kiváló egészségügyi központ, a Honvéd Kórház, amit a NATO elismer. Ez azt jelenti, hogy egészségügyi területen kell nekünk felajánlani. Persze nekünk ehhez be kell ruházni, és azt kell mondani, hogy ott legyen a legkorszerűbb technológia, a legújabb felszerelések és egy nagyon jól képzett orvosi állomány, ne civileket kelljen behívni” - javasolta Kis-Benedek József.

A nemzetbiztonsági szakértő szerint tehát Magyarország az egészségügyi területen tudna kulcsszerepbe kerülni a NATO-n belül.

A terrorizmus a közös ügy

A terrorizmus elleni küzdelemben kell együttműködnie a NATO-nak Oroszországgal – véli Kis-Benedek József, aki szerint senkinek nem érdeke egy európai háború kirobbantása.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint az orosz külügyminiszter tisztában van azzal, hogy Moszkva és a NATO jelenlegi együttműködése padlón van. Kis-Benedek József ezzel is magyarázza, hogy a 10 nappal ezelőtti müncheni biztonságpolitikai konferencián nem volt túl baráti Szergej Lavrov fogadtatása.

„Az újabb hidegháború esélye picit benne van.

Lavrov is óvatosan fogalmazott: azt mondta, hogy tartsunk találkozókat a NATO-val. Ebben semmi új nincs. Egy dolog, amiben van együttműködés a NATO-Oroszország között, illetve az Egyesült Államok-Oroszország között, az a terrorizmusellenes küzdelem. Ezen a területen van mit keresni, mivel az oroszoknak ugyanannyira érdeke, mint a NATO-nak vagy az Egyesült Államoknak” - fogalmazott Kis-Benedek József.

A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nagyon sok nyitott kérdés van az Észak-Atlanti Szövetség és Oroszország között.

„A terrorizmusellenes koalíció prioritás, elsődleges.

Pontosan azért, mert mindenki számára kihívás. A konfliktus megvan, de egy európai háborúnak a lehetősége nagyon kicsi, mivel annak a kirobbantása senkinek sem érdeke. Az más kérdés, hogy a kis balti államok nagyon félnek, különösen Ukrajna után. Lengyelországban is nagyon megerősödött az oroszok elleni tevékenység és gondoskodás, és duplájára nőtt a lengyel lakosság körében az orosz ellenesség egy tízéves átlagot vizsgálva” - mondta a biztonságpolitikai szakértő.

Kis-Benedek József úgy vélte, hogy katonai kérdésekben Moszkvával leginkább azokra a témákra kell fókuszálni, amelyekben egyetértés van, ugyanis az Iszlám Állammal szembeni fellépés csak így lehet eredményes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
A techcégek miatt estek a tőzsdék

A techcégek miatt estek a tőzsdék

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások, valamint az arany és az ezüst látványos korrekciója befolyásolták a tőzsdei hangulatot kedden. Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás volt a tőzsdéken, az amerikai tőzsdéken pedig beindult a techszektornál egy eladási hullám, ami végül mínuszba lökte a főbb indexeket. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthattunk nap közben, de estére alábbhagyott a lendület. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×