Infostart.hu
eur:
379.39
usd:
321.59
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Politikai árvának tekinti magát a Momentum

Megvizsgálja a Momentum Mozgalom (MoMo), hogy Paks 2-vel kapcsolatban is indítsanak-e aláírásgyűjtést – ezt mondta a Magyar Időknek Fekete-Győr András, a szervezet elnöke, aki az atomerőmű ügyét is olyan fontos kérdésnek nevezte, amit már régen meg kellett volna vitatni a társadalommal.

Nem cáfolta a Magyar Időknek a Momentum Mozgalom (MoMo) elnöke, hogy Paks II ügyében is szerveznek aláírásgyűjtést.

Ezzel kapcsolatos kérdésükre Fekete-Győr András azt mondta:

"Az erőmű ügyét meg kellett volna vitatni a társadalommal, ez éppen olyan téma, mint az olimpia.

Azt, hogy erről lesz-e népszavazás, most nem tudjuk megmondani. Ezt is a kormánynak kellett volna kiírnia; jelentős ügy, amivel kapcsolatban nagyon jó pró és kontra érvek vannak. Fontos kérdés, hogy atomenergiára szeretnénk építeni az energiabiztonságunkat vagy pedig megújuló energiaforrásokra – hangsúlyozta a MoMo elnöke.

Szerinte azt is a társadalommal kellett volna megvitatni, hogy kivel kötjük meg a szerződéseket az atomerő- műblokkok megépítésére.

Amikor arról érdeklődött a lap, indul-e a témában aláírásgyűjtés, úgy reagált, megvizsgálják ennek lehetőségét.

A MoMo elnöke beszélt a párttá alakulásról is.

Arra is kitért, hogy míg egyesek szerint az SZDSZ ifjúsági tagozatát, mások szerint az 1988-as Fideszt alakították újjá, magukat politikai árváknak tekintik, akik nem tartoznak egyik oldalhoz sem.

"Ártatlanul jöttünk a politikába, nem foglalkozunk bal- vagy jobboldallal,

ezt meghaladtuk, más kihívásokat kell keresnie a nemzetnek. Nem szabad szétforgácsolódni azzal, hogy ki bal- vagy jobboldali" – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×