Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
331.87
bux:
120320.96
2026. január 14. szerda Bódog

Nem rendelkeznek az aláírók adataival a Momentumnál

A Momentum Mozgalom alelnöke nem számít nagy számban érvénytelen aláírásra abból a több mint negyedmillióból, amelyet múlt héten adtak le a Fővárosi Választási Irodában. Soproni Tamás az InfoRádiónak azt mondta: semmiféle adatbázissal nem rendelkeznek a szignójukat leadókról.

A Momentum Mozgalom alelnöke elmondta, hogy lesz az aláírások között érvénytelen is, de valószínűleg elhanyagolhatóbb mennyiségben, mint korábban, mivel minden aktivistájukat felkészítették arra, hogy teljes pontossággal írja le az adatokat a lakcímkártyáról.

20 százalék körül szokott lenni az érvénytelen aláírások száma, de most Soproni Tamás szerint kevesebb lesz az arányuk. Úgy gondolja, 240 ezer körüli érvényes aláírásnak kell lennie - részletezte Soproni Tamás.

A Momentum Mozgalom alelnöke hangsúlyozta: az aláíróíveken szereplő adatokkal nem rendelkeznek.

Elmondta, hogy három adatot kellett megadni: a személy nevét, a személyi azonosítóját és az édesanyja leánykori nevét. Ezért az aláírók címeivel nem rendelkeznek, így nem is tudnák máskor megkeresni az aláírókat más céllal.

„Az összes ívet leadtuk a Fővárosi Választás Irodának, nem gyűjtöttük be ezeket az adatokat.

Nincs is rá módunk, és nem is tehettük volna, hiszen a törvényi előírásnak megfelelünk abban, hogy leadtunk minden ívet” - emelte ki Soproni Tamás.

Hozzátette: felszólítottunk arra mindenkit, hogy akinek otthon esetleg még olyan íve van, amit nem adott le, azt meg kell semmisítenie.

Kedden kezdődik az aláírások ellenőrzése

Kedden kezdik el megszámolni a Momentum Mozgalom által összegyűjtött aláírásokat a Fővárosi Választási Irodában - tudta meg az InfoRádió az iroda helyettes jogi vezetőjétől. Megyesné dr. Hermann Judit szerint 45 napjuk van a szignók hitelesítésére, de vélhetően ennél hamarabb végeznek.

Megyesné dr. Hermann Judit emlékeztetett: a Fővárosi Választási Bizottság február elsején hozott egy olyan jegyzőkönyvi döntést, ami szerint azt a központi névjegyzékben szereplő választópolgárt tekinti jogosultnak a népszavazási kezdeményezés aláírására, akinek a lakóhelye vagy bejelentetett tartózkodási helye Budapesten van.

A Fővárosi Választási Iroda helyettes jogi vezetője közölte: a személyi azonosító szám berögzítésével kapnak egy visszaigazolást arról, hogy az aláíró a központi névjegyzékben szerepel-e vagy nem.

Megyesné dr. Hermann Judit közölte, hogy

kedden kezdik el rögzíteni az aláírásokat.

„Pénteken és hétfőn előkészítjük ezt a munkát. Valamennyi aláírásgyűjtő ívet besorszámozunk és sorszámozott mappába helyezzük, így az érvénytelennek tekintett aláírások később visszakereshetővé válnak” - tette hozzá a vezető.

Emlékeztetett: a jogszabályi határidő 45 naptári nap, ezalatt kell végezni az aláírások hitelesítésével, de nyilván kevesebb idő alatt szeretnének a végére jutni. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy milyen ütemben tudnak haladni.

„Heteken belül végzünk”

- mondta Megyesné dr. Hermann Judit.

„A jogszabály szerint, hivatalosan adatbázissal az aláírásgyűjtők nem rendelkeznek. Papír alapon gyűjtötték az aláírásokat, és az aláírásgyűjtő íveket átadták a Fővárosi Választási Irodának és a Választási Bizottságnak” - közölte a Fővárosi Választási Iroda helyettes jogi vezetője.

Hozzátette: ha készített is másolatokat, akkor is csak a személyazonosító számmal és az aláíró édesanyjának a nevével rendelkezhetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×