Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Életvezetési, étkezési és gyerekkönyvek a januári Bookline sikerlistán

Több pszichológiai könyv is felkerült a Bookline januári toplistájára, és a gasztronómiai kötetek mellett megjelentek az egészséges étkezésről, illetve diétákról szóló kiadványok is. A múlt havi legtöbbet vásárolt könyvekről Jávor Zsófia, a Libri-Bookline PR menedzsere beszélt az InfoRádióban.

A januári listának az volt az érdekessége, hogy az első helyet megszerző Szabó Péter Állj félre saját utadból! című önsegítő könyve 2012-ben jelent meg először és tavaly év elején is a Bookline top 50-ben volt – mondta a Libri-Bookline PR menedzsere.

„Mindez azt jelenti, hogy az év elején az emberek foglalkoznak azzal, hogy hogyan szervezzék az életüket.”

Jávor Zsófia hozzátette, a lista élén továbbra is ott van Kepes András és Harry Potter, ők a megjelenésük óta sikeresek. A pszichológiai témájú könyvek térnyerését mutatja, hogy az e-könyvek között Sylvia Löhken A csend ereje – A zárkózott ember útja a sikerhez című kötete lett az első.

„Az évkezdés mindenképpen a befelé fordulást, a pszichológiai témájú könyvek sikerét hozza.”

A januári listában december óta megmaradtak a gasztronómiai témájú könyvek, de megjelentek a diétákról szóló kiadványok is – jelezte a Libri-Bookline PR menedzsere.

„Úgy látszik, az év elején fontosnak tűnik például Török Eszter Viszlát, cukor és fehér liszt című könyve és megmaradt Vrábel Krisztina 160 grammos szénhidrátdiéta című könyve. Több komoly szépirodalmi lista is megjelent a januári listában, például Donna Tartt Az Aranypinty vagy Roberto Bolano 2666 című könyve.”

A sikerkönyvek között mindig ott vannak a gyerekkönyvek. Karácsonyról a listán maradt Tittel Kinga Mesélő Budapest és Beck Andrea Titoktündér című könyve – mondta Jávor Zsófia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×