Infostart.hu
eur:
375.46
usd:
317.81
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Megbánta már a tiszacsegei komp, hogy elszökött

Megbánta már a tiszacsegei komp, hogy elszökött

Egy jégtörő hajó eredeti kikötőjébe vontatta pénteken a tiszacsegei kompot, amelyet hétfőn sodort el a jeges ár - mondta Tiszacsege polgármestere péntek este.

Szilágyi Sándor közölte: száz méter hosszúságú új drótkötelet vásároltak, és azzal több oldalról rögzítették a vízi járművet, amely immár biztonságban várja a felújítást.

Az első szemrevételezések szerint a komp törzsében nem keletkezett nagyobb kár, de a fedélzeten jelentős károkat okozott a jég és a jeges ár - tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte három hét alatt elvégezhetik a javításokat.

"Megbánta már, hogy elszökött" - mondogatják a helybeliek arra utalva, hogy a március közepére eső szezonnyitó helyett az idén legalább két hetes késéssel kezdheti meg a "munkáját" a Tiszacsege és Ároktő között közlekedő komp.

Szilágyi Sándor elmondta azt is, hogy a javítás költségeit az önkormányzat állja, de ígéretük van arra, hogy a vis maior keretből megtérítik a ráfordításokat a helyhatóságnak.

A jeges ár hétfő reggel sodorta el a tiszacsegei komp drótkötelét, amely berántotta a parton lévő járművet a folyóba. Mindez olyan hirtelen történt, hogy a kompon tartózkodó éjjeliőrnek nem sikerült elhagynia a gyorsan sodródó járművet. Őt a honvédség helikopterrel mentette ki aznap délután.

Címlapról ajánljuk
Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Történelmi fordulat Csehországban: véget ért a feketeszén-bányászat 250 éves korszaka

Furcsa fordulat történt a csehországi szénkitermelésben: a hivatalos adatok szerint tavaly 25,6 millió tonna szenet termeltek ki, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ez azért érdekes, mert az ország hosszú távon éppen a szén fokozatos kivezetésére készül: több mint 250 év után februárban megszűnt a feketeszén-kitermelés az országban.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×