Infostart.hu
eur:
379.48
usd:
321.9
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Botka az LMP-vel tárgyal

A héten hivatalosan is megkezdi a tárgyalásokat a többi ellenzéki párttal az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Botka László elsőként az LMP-vel tárgyal.

Zárt ajtók mögött, informálisan már több ellenzéki vezetővel is egyeztetett Botka László, a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje, a héten azonban Molnár Gyula MSZP-elnökkel közösen hivatalosan is megkezdi a tárgyalásokat az együttműködésről – értesült az Index. Botka László a portálnak elárulta, hogy elsőként az LMP-vel ül tárgyalóasztalhoz.

Megkeresésünkre az MSZP részéről senki nem kívánt nyilatkozni a várható tárgyalásokról.

Az LMP 2014-ben kimaradt az összefogásból és a párt már korábban világossá tette, hogy 2018-ban is egyedül indul az országgyűlési választáson. Kérdésünkre Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja megerősítette ezt az álláspontot.

"Természetesen nyitottak vagyunk minden ellenzéki és nem ellenzéki vezetővel tárgyalni szakpolitikai kérdésekben, például arról, hogy Magyarországon a dolgozói szegénységet hogy lehet csökkenteni, de a mit nem fogunk megtenni, az az, hogy arról tárgyalunk, hogy a mandátumokat hogy osszák meg, hogy milyenféle összefogás lesz, az LMP egyedül készül a 2018-as országgyűlési választásokra."

Arra a kérdésre, hogy bármit ajánl tehát Botka László, az LMP tartja-e korábbi álláspontját, Ungár Péter megismételte, hogy pártja nem kíván részt venni a "baloldalon szokásos osztozkodásban".

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×