eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Megnyugodhatunk, biztonságosabbá vált Budapest

A regisztrált bűncselekmények száma 13 százalékkal csökkent Budapesten tavaly, a 2015-ös évhez képest - közölte Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány.

A vezérőrnagy elmondta: 2015-ben 70 062 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban, a múlt évben ez a szám 60 864-re csökkent, ezzel együtt a nyomozások eredményessége 40 százalékra emelkedett.

Bucsek Gábor arról is beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal múlt év végi felmérése szerint 14 százalékponttal nőtt azoknak az aránya, akik biztonságban érzik magukat a fővárosban; az ő arányuk 79 százalék.

Elmondta azt is: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) számára fontos az emberek szubjektív biztonságérzetének szinten tartása, ehhez szükséges a 24 órás rendőri jelenlét, s szakítottak azzal, hogy csak gépkocsizó járőrök legyenek a közterületeken. Hozzátette:

az elmúlt évben munkatársai 2 millió 590 ezer órát teljesítettek a közterületeken.

Az emberek szubjektív biztonságérzete szempontjából a gyors reagálást is fontosnak nevezte. Ismertette: a riasztástól a kiérkezésig 14 percre csökkent a rendőrség reagálási ideje Budapesten. Ezt úgy tudták elérni, hogy az úgynevezett tevékenységirányítási központ munkáján már a korábbi években is változtattak, de a múlt évben is finomhangolásokat végeztek rajta - mondta Bucsek Gábor.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a kerületekből átcsoportosítottak nemcsak járőröket, de bűnügyi technikusokat, bűnügyi bizottságokat és nyomozókat is, így biztosítva azt, hogy azok helyett a kerületek helyett, ahol nem volt számottevő bűncselekmény egy adott időszakban, egységes irányítás mellett más kerületben teljesítsenek szolgálatot.

Ezzel és a reagálási idő csökkentésével a főkapitány szerint sokkal inkább állampolgárbarát lett a rendőrség működése.

Beszélt arról is: a sértettek terheinek csökkentése érdekében már a helyszínen meghallgatják őket, ezzel azt szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint ne kelljen a rendőrségre menniük.

Bucsek Gábor újításnak és eredményesnek nevezte a nyomkövető kutyák széleskörű alkalmazását is. Elmondta: azokon a helyszíneken, ahol minimális esély is van arra, hogy nyomot hagyott az elkövető, bevetették a kutyákat, és számos esetben sikerült így további bizonyítékot gyűjteniük vagy épp eljutniuk magához az elkövetőhöz.

A bűnügyi területről szólva felhívta a figyelmet arra, hogy speciális egységeket hoztak létre a betörésekkel, a gépjárműlopásokkal, illetve a kábítószer-bűnözéssel összefüggésben, s ennek eredményességét mind a bűncselekmények számának csökkenése, mind a nyomozások eredményessége igazolja.

A kábítószer-bűnözéssel kapcsolatban a főkapitány azt emelte ki: a BRFK élére állt annak a kezdeményezésnek, hogy minden kerületben legyen kábítószerügyi egyeztető fórum, bevonva a civil szervezeteket és az önkormányzatokat. Hozzátette: a múlt évben zéró toleranciát hirdettek a drogdílerek ellen, a keresleti oldalon pedig a civil szervezetekkel együtt segítő kezet tudnak nyújtani az érintetteknek.

A múlt évben 33-ról 44-re nőtt az emberölések száma, de a nyomozás eredményessége 80 százalékról 93,5 százalékra nőtt. Bucsek Gábor hangsúlyozta: az emberölések, a testi sértések, valamint a közterületi garázdaság esetében közelíteni kell a felderítési maximumhoz.

Jelentősen,

1859-ről 1187-re csökkent a gépkocsilopások száma,

az autófeltöréseké pedig 2560-ról 2100-ra - ismertette a főkapitány. A rendőrség által közzétett adatok szerint a lakásbetörések száma több mint 21 százalékkal, a rablásoké csaknem 27 százalékkal, a kifosztások száma mintegy 20 százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest, de a garázdaságok, a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is csökkenést mutat.

Bucsek Gábor külön szólt a BRFK iskolai bűnmegelőzési tevékenységéről, valamint arról, szeretnék a gyerekeknek bemutatni a munkájukat annak érdekében, hogy esetleg a későbbiekben ezt a pályát válasszák.

Bejelentette, hogy 2017 februárjában új kommunikációs osztályt hoztak létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ennek feladata, hogy markánsabban mutassa be a BRFK életét.

Az idei év céljai között említette az eredmények szinten tartását, a reagálási idő további csökkentését és a kábítószer-hálózatokkal szembeni még hatékonyabb fellépést.

Arról is szólt, hogy a rendőrség előtt új kihívások állnak, például az elektronikusan megszerezhető információkkal vagy a bankkártyákkal összefüggő visszaélésekkel kapcsolatban, ezek visszaszorítására csúcstechnológiai bűnözés elleni önálló osztályt hoztak létre.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×