Infostart.hu
eur:
375.35
usd:
318.05
bux:
127540.74
2026. február 26. csütörtök Edina

Nem tett jót a hideg a lakásoknak

A januári extrém hideg miatt a hónap első felében 20-30 százalékkal több lakásbiztosítási káreseményt jelentettek be az ügyfelek, mint egy évvel korábban, duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt - közölte a K&H Biztosító és az Union az MTI-vel.

 A megszokottnál több, mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz az év eleje óta, 20 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt, a kárérték pedig elérte a 43 millió forintot. Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, a társaság nem-életbiztosítási területének vezetője hangsúlyozta, az extrém hideg időjárás többek között a nem megfelelően szigetelt vízcsövekre és a vízórákra is veszélyt jelent. Egy fagyás miatti vízcsőtörés jelentős kárt okozhat, a legtöbb esetben a vízcsőtörésekért és a vízóra-elfagyásokért a tulajdonosok a felelősek, nem a vízszolgáltató. Fontos tudni, hogy a vízkárokra is kiterjesztett lakásbiztosítások a víz által okozott károk és a helyreállítási költségek mellett 50 ezer forintig az esetleg elfolyt víz értékét is megtérítik. Az eltört vízóra pótlásának a költségére azonban nem nyújtanak fedezetet - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes

A K&H Biztosító a lakásbiztosítási piacon élénkülést vár a következő 1-2 évben az újépítésű lakások számának várható növekedése miatt.

Az Union Biztosító is jelentős, 31 százalékos emelkedést tapasztalt a lakásbiztosítási károk területén 2016 hasonló időszakához képest. A csőtöréses károk száma mintegy kétszeresére nőtt ebben az időszakban.

Maják Viktor, az Union kommunikációs igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a fagyveszélynek kitett csöveket célszerű ismét ellenőrizni: az elfagyott vezetékekben, vízórákban ugyanis csak a most kezdődő enyhülés nyomán olvad ki a jégdugó, ami eddig a víz elszivárgását megakadályozta. Ennek nyomán várható, hogy tovább nő a fagyással kapcsolatos kárbejelentések száma - magyarázta.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×