Infostart.hu
eur:
375.14
usd:
317.78
bux:
127816.62
2026. február 26. csütörtök Edina

Busztragédia: később szállítják haza a holttesteket

Egy nappal később, szombat hajnalban tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre.

A temetkezési vállalat 3 autója csütörtökön megérkezett a helyszínre, csakúgy, mint a külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben épen maradt poggyászok hazaszállítását végzi - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A temetkezési vállalat szakemberei és a konzulok úgy döntöttek, szombat hajnalban indulnak Magyarországra, mert az előzetes információkkal szemben nem három, hanem öt kórházból veszik át a holttesteket és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően hermetikusan, cinkkel kell lezárni a koporsókat, ami hosszabb folyamat az előzetesen kalkuláltnál - fejtette ki.

A holttesteket a Honvéd kórházba szállítják, a hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban, a tervek szerint vasárnap reggel 9 és délután 4 között fogják fogadni - mondta.

Időközben folyik a nyomozás, a busztragédiában érintett járművezetők orvosait is kihallgatta a magyar rendőrség. Az eredményekről itt írtunk.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×