Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nézze meg jobban a forgalmit - meg lehet úszni a szmogriadót

A 15 évesnél öregebb autók vannak kitiltva Budapestről a szmogriadó alatt. Az adatok szerint ez mintegy 170 ezer járművet jelent.

Továbbra is érvényben van a szmogriadó riasztási fokozata a fővárosban, így hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot. Ez összefoglalva az Euro 3-asnál rosszabb emissziós besorolású autókat jelenti.

Ez a standard már 2000-ben kötelező volt az új modellek bevezetéséhez, míg az újonnan forgalomba helyezett esetén sem sokkal később, 2001-ben lett kötelező előírás – írja az autonavigator.hu. Vagyis a 2001 utáni autókkal nem kellene aggódniuk a tulajdonosoknak, és nyugodtan közlekedhetnének Budapesten a szmogriadó idején is.

A gyakorlat azonban mást mutat. Előfordulhat, hogy bár az autó 2001 után lett forgalomba helyezve, forgalmijában mégis például 4-es érték, azaz Euro 2-es norma teljesítése szerepel. Ilyen esetben érdemes megkérdezni a forgalmazót vagy a gyártó hivatalos hazai képviseletét, hogy az adott alvázszámú vagy motorkódú autó milyen normát teljesít. Ha megvan az igazolás, akkor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Hatóság hatósági műszaki vizsgaállomását lehet felkeresni egy adatlapért, amelynek birtokában az okmányirodában kérhető a forgalmi engedély cseréje.

Büntetések

Az autós korlátozás betartását a rendőrség ellenőrzi – jelezte a Főpolgármesteri Hivatal. Mivel tavaly óta nincs sem a műszaki vizsga érvényességét, sem az emissziós besorolást jelző plakett a rendszámokon, azt lehetne gondolni, hogy könnyű megúszni a büntetést, azonban azzal is számolni kell, hogy a VÉDA rendszer okoskamerái nemcsak az autót, hanem a központi nyilvántartás adatbázisát is látják, így nem érdemes kockáztatni.

A korlátozás megszegőivel szemben 150 ezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki, ám a gyakorlat mást mutat. A rendőrök a szabálysértési törvény alapján járnak el, 15 és 30 ezer forint között alakulhat a büntetés mértéke – írta a vezess.hu.

170 ezer autó van kitiltva

A Belügyminisztérium adatai szerint Budapesten a forgalomban lévő személygépkocsik száma 612 870, és a január 24-i adatok szerint ebből 169 170-et érint a közlekedési korlátozás. Magyarországon összesen 3 322 479 személygépkocsi van forgalomban, ebből 1 222 913 személyautónak olyan a környezetvédelmi besorolása, hogy nem közlekedhet szmogriadó esetén.

Vannak kivételek is, így szmogriadó alatt is közlekedhetnek a helyi, helyközi és távolsági közlekedési járművek, a taxik, a megkülönböztető hang- és fényjelzéssel felszerelt járművek, a DT rendszámos diplomáciai és konzuli autók. Végezhetik munkájukat a kommunális feladatot végző vállalatok, így a szemétszállítók, az úttisztítók, hótolók, a villamos- és gázenergia-ellátók is autózhatnak, de a pénzszállítók is mehetnek. Szintén járhatnak a hivatalos betegszállító járművek, az orvosok és ügyeletek kocsijai, illetve a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek, és az érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező autók.

Szerda óta ingyen használhatják a BKV járatait a szmogriadó idejére kitiltott autók tulajdonosai. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig a MÁV és Volán járatain történő utazást tette díjmentessé az érintett autósoknak. A rendszeresen ezekben a gépjárművekben utazó családtagok vagy ismerősök viszont nem részesülnek a kedvezményben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángol a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×