Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.23
bux:
125305.37
2026. február 24. kedd Mátyás

Mendrey László: Lehet, hogy az iskolai dolgozók még nem az emelt bérüket kapják

Elképzelhető, hogy február elején még nem az emelt bért kapják meg a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott iskolai dolgozók. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, bíznak benne, hogy ha ez így is lesz, a különbözet megérkezik a hóközi kifizetéssel. A Klebelsberg Központ azt közölte, hogy minden dolgozó időben megkapja a bérét.

„Ezek az átsorolások most, január utolsó hetében születtek meg sok helyen, ebből következően előfordulhat, hogy késve kapják meg ezek a dolgozók az illetményemelésüket. Bízom benne, hogy nem így lesz, ha mégis, úgynevezett hóközi kifizetéssel pótolják” - hangsúlyozta Mendrey László.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke hozzátette, az esetleges csúszás az új szervezet felállásából - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot felváltotta a Klebelsberg Központ és a tankerületi központok - adódó adminisztratív átállással magyarázható.

„A KLIK hároméves áldásos tevékenysége alatt előfordult, hogy késtek a bérek, aztán beállt egy rendszer, most az az elfogadott, hogy az iskolában dolgozó minden embernek minden hónap ötödik napjáig meg kell kapnia a fizetését.”

Mendrey László hozzátette, az oktatást közvetlenül segítő, de nem pedagógus végzettségű dolgozóknak régóta indokolt volt a béremelése, közel sem azt kapják, amit kellene. A bérüket azonban biztosan megkapják, az a kétséges, hogy már az emelést is. Jövő hét péntekig azonban még van idő – tette hozzá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A Klebelsberg Központ közleménye:

Minden, az állami intézményfenntartás rendszerében dolgozó munkavállaló kap fizetést február elején, az ezzel kapcsolatban megjelent sajtóhírek nem felelnek meg a valóságnak. Az állami intézményfenntartás decentralizációjának következtében a tankerületi központok feladata és felelőssége a foglalkoztatással kapcsolatos összes tevékenység elvégzése. A Klebelsberg Központnak, mint középirányítónak az elvárása a tankerületek felé az, hogy ezekkel a feladatokkal határidőre készüljenek el. Hangsúlyozzuk, hogy minden dolgozó megkapja a bérét jövő hónap elején, a tankerületi központok ütemezetten végzik a feladataikat és mindent megtesznek azért, hogy zökkenőmentes legyen az átvett és újonnan felvett kollégák foglalkoztatása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×