Infostart.hu
eur:
381
usd:
322.2
bux:
127888.59
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Könyvpiac: "az elmúlt 27 év legsúlyosabb szakmai helyzete alakult ki"

Az Alexandra-birodalom jelenleg mintegy 3 milliárd forinttal tartozik a kiadóknak, nyomdáknak. Ha bedől, magával rántja a szakma jelentős részét. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az illetékes miniszterhez fordult. Kocsis András Sándor az InfoRádióban elmondta, tárgyalnak egy befektetővel is, aki más konstrukcióban, de átvenné a hálózat működtetését.

Néhány hete egyre egyértelműbb, hogy az Alexandra-birodalom a jelenlegi formájában működésképtelenné vált. A szerteágazó cégbirodalom ügyeit az Index igyekezett feltárni. A Matyi Dezső által tulajdonolt cégcsoport bedőlése sokak szerint a magyar könyvpiac létét is fenyegeti. Az Alexandra évek óta bajban van, ahogy az Index cikkében olvasható: válságmenedzsmentre szorul.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az InfoRádióban kijelentette, nem állami beavatkozást kért. Visszautasította azt, a médiában megjelent kijelentést, hogy az egyesület rémülten kér segítséget. Kocsis András Sándor ugyanakkor hozzátette, jelenleg az elmúlt 27 év legsúlyosabb szakmai helyzete alakult ki.

„A Matyi-birodalom összedőlni látszik, kedden összegyűlt a szakma közel 90 képviselője, hogy konzultáljon. Egy befektetőcsoport vezetője felhatalmazott, hogy közöljem, arról tárgyalnak, hogy ez a rendszer teljesen más formában tovább tud-e működni.”

Az Alexandra-birodalom, ezt Matyi Dezső is megerősítette, a készleteket leszámítva hárommilliárd forintnyi tartozást halmozott fel a kiadók és a nyomdák irányába – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Kocsis András Sándor hozzátette, ha ők nem jutnak hozzá ehhez a pénzhez,

elindulhat egy láncreakció,

ami nagyon súlyos következményekkel járhat az egész könyvszakmára nézve. Hozzátette, levelet írt az illetékes miniszternek, amire azt a választ kapta, szerdán folytatják a tárgyalásokat.

„Ez a szakma az elmúlt 27 év alatt több száz milliárdnyi adót fizetett be, az államnak. Mi nem egy fiktív költségvetésből kérnénk segítséget, hanem a saját pénzünkből egy konszolidációs lehetőséget, hogy a nemzetközi hírű, gyöngyszemként nyilvántartott magyar irodalom és a könyvszakma tovább élhessen.

Nem könyöradományt, nem beavatkozást kérnénk, hanem segítséget egy válságszituációban, konszolidációt”

- hangsúlyozta Kocsis András Sándor.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke hozzátette, tudja, hogy annak az esélye, hogy ezt megkapják, egy százalék, de az egyesülés elnökeként mindent el fog követni, hogy ne lehetetlenüljenek el kiadók, ne kerüljenek emberek az utcára, megkapják a pénzüket a kiadók, a nyomdák, a szerzők, ne veszítsék el a hitelképességüket a kiadók, mert mint mondta, ezek lennének a következmények.

„Ez üzleti ügy, amit a szakmának kellene lenyelnie és elintéznie.”

Kocsis András Sándor arra a kérdésre, hogy a bedőlés ellen van-e bármilyen biztosíték, nemmel válaszolt és hozzátette, jelenleg a jogi eljárások elkezdése is kétséges. Úgy fogalmazott, az egyelőre vélelem, hogy a három milliárd forint elveszett, akkor válik ténylegessé, ha a teljesítése lehetetlenné válik. Erre Matyi Dezső célzásokat tett, jogászok csapata pedig azt figyeli, mikor indulhat el a csődeljárás, felszámolás, illetve várják, hogy egy újabb szereplő valamilyen formában tovább tudja-e működtetni a boltokat – mondta a a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

„Ez a rendszer, így, ahogy jelenleg van, menthetetlen. Matyi Dezső egy dörzsölt üzletember. Két és fél évvel ezelőtt a kiadók megmentették; aláírtak egy hároméves elhatárolást, egy törlesztést. Ennek 60 százalékát kifizette, a többi kétségessé válik."

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke elmondta, az elmúlt hónapokig a magyar kiadók többsége aktív kereskedelmet próbált folytatni a Matyi-birodalommal, a könyvszakma korábbi legnagyobb szereplőjével.

„A kiadók döntő többsége megrettent, hogy eltűnik, mert akkor a működésük lehetetlenné válik.

Két megoldás volt: bizalmat kap vagy bedől.

Most egyértelművé vált, hogy ebben a formában ez a cég működésképtelen. A konszolidációról tárgyalni fogunk a miniszter által kijelölt államtitkárral, aki azt kérte, hogy a szakértőinkkel menjünk és vázoljuk a helyzetet, hogy reagálhassanak” - mondta Kocsis András Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Áttört a frontvonal Szuminál, megváltozott az oroszok taktikája – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az orosz MK.ru oldal beszámolója szerint újabb területen szakadt át a frontvonal Ukrajnában. Az orosz alakulatok Szumiban hajtottak végre támadást, a helyzet egyelőre redkívül instabil. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az oroszok látványosan megváltoztatták a taktikájukat Ukrajnában, immár nem az energetikai létesítmények jelentik az elsődleges célpontot – számolt be az RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×