Infostart.hu
eur:
380.19
usd:
322.2
bux:
0
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Tarlós: az OLAF 78 észrevétele közül egy érinti a 2010 utáni időszakot

A főpolgármester szerencsétlen dolognak tartja, hogy még nem került nyilvánosságra a 4-es metró beruházásának gyanús ügyeit taglaló OLAF-jelentés, mert addig szavai szerint folyamatos a zavarkeltés, a kétértelmű állítások, a mosakodás. Tarlós István a Magyar Idők keddi számában publikált interjúban elmondta, a jelentés tartalmát illetően teljes az egyetértés a kormány és a városvezetés között.

Kifejtette: a húsz nagy metrószerződés mindegyikét még a 2006-os választások előtt kötötte az akkori vezetés. Az új városvezetés 2010 után módosított az Alstommal, a Siemenssel és a Swietelskyvel kötött előnytelen megállapodásokon, amivel 36 milliárd forintot szereztek vissza a városnak, ám ezeket az OLAF nem is kifogásolja. Az Alstom esetében feljelentést is kellett tenni.

A főpolgármester szerint az OLAF 78 észrevétele közül egy vonatkozik a 2010 utáni időszakra, ennél az OLAF a közbeszerzési eljárás elhagyásával nem értett egyet, de leírta a jelentésben azt is, hogy a városvezetés a lépéssel - az ellenőrző mérnök lecserélésével - súlyos szabálytalanságot szüntetett meg. Az összes többi megállapítás 2010 előtti. A BKV-nál 2009 előtt kötött tanácsadói szerződések mindegyikét szabálytalannak és csalásgyanúsnak minősítette az OLAF - mondta Tarlós István.

Beszámolt arról, hogy az Oroszországban felújított metrószerelvények a múlt héten megkapták a típusengedélyt a magyar hatóságoktól, tavasszal már több felújított szerelvény is futni fog a 3-as vonalon. Felidézte, a vonalfelújítási tenderre érkezett korábbi ajánlatokat nem tudták elfogadni, mert jelentősen magasabbak voltak, mint a kormánnyal megkötött szerződésben foglalt keretösszeg felső határa. Hozzátette, biztos abban, hogy már nem árazhatnak be olyan vélt vagy valós kockázatokat az indulók, mint a korábbi tenderen, és ha ez így lesz, júliusig megkezdődhet a kivitelezés.

Arról, hogy miért változott meg a véleménye az olimpiai pályázatról, kifejtette: a mostani olimpiai pályázat alapja az Agenda 2020, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2015-ben új helyzetet teremtett a pályázati feltételek kapcsán. Addig esélytelen volt egy olyan város, mint Budapest, az ötkarikás játékok elnyerésére. Hozzátette, sokan tévesen azt hiszik, hogy a költségeket egyedül Magyarországnak és Budapestnek kell állnia, ám a NOB óriási pénzeket ad a rendező országnak, városnak, és a szponzorokon, magánbefektetőkön keresztül is komoly források érkeznek, Budapest csak jól járhat.

A III. kerületi, csillaghegyi öblözet árvízvédelmével kapcsolatos kiegészítő tanulmány a főpolgármester szerint alapvetően igazolta korábbi álláspontjukat és feltételezéseiket. A Barát-patak és az Aranyhegyi-árok torkolati műtárgyát mégsem kell megépíteni, ezért a beruházás több milliárd forinttal olcsóbb lehet a tervezettnél. "A rendelkezésre álló lehetőségeket figyelembe véve mindent megteszünk azért, hogy a környezet megmaradjon, a part fejlődjön" - mondta.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×