Infostart.hu
eur:
379.3
usd:
321.44
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Jön a mini menedzserszűrés a háziorvosnál?

Hónapokon belül megállapodás születhet a háziorvosok hatáskörének bővítéséről Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint, azonban a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondja: csak ötletelés szintjén egyeztettek. A tervek szerint az alapellátásban történne több olyan szűrés, amelyeket most a kórházakban végeznek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a lakosság egészségét az szolgálja majd a legjobban, ha minél több szűrést, vizsgálatot végezhetnek el a kórházak, szakrendelők helyett a háziorvosok, akikhez a leggyakrabban járnak az emberek.

Erről már egy éve egyeztetnek a háziorvosokkal, és hamarosan dűlőre juthatnak velük – tette hozzá Rétvári Bence.

„Az egy éve tartó egyeztetések eredményeként hónapokon belül megegyezhetünk hatáskörük bővítéséről a háziorvosokkal. A minisztérium is azt szeretné, ha akár egy mini menedzser-szűrést is egy háziorvosi praxisban el tudnának végezni, csak ennek nyilván meg kell teremteni a feltételeit” - mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár azt is jelezte: a kormányzat célja az, hogy kifizetődő legyen háziorvosnak, házi gyermekorvosnak lenni. Ezért a finanszírozást az utóbbi években mintegy másfélszeresére emelték, és egyre többen, a 2015-ös mintegy hetven után körülbelül százan vettek részt a praxis- és letelepedési pályázatokon.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azonban még messze a megegyezés. Úgy véli: előbb a szakmai irányelvek felfrissítésére lenne szükség.

„Nehéz kérdés a háziorvosi hatáskör-bővítés, mert az orvosok korfája és létszáma nem igazán teszi lehetővé, hogy még sok minden mást rájuk terheljünk. Kétségtelenül vannak gondolatok és ötletek, de azért a megegyezést még nem látom” - fogalmazott Éger István.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzátette: az igazán sürgető azoknak a szakmai irányelveknek, protokolloknak a megújítása, amelyek Magyarországon sajnos egytől egyig lejártak, nem csak az alapellátásban, de az összes klinikai szakmákban is.

Éger István azt is elmondta: a háziorvosok sok szűrést azért sem végezhetnek, mert ahhoz klinikai szakorvosi kompetencia kell. Szerinte az alapellátásban dolgozók több dologban tudnak segíteni, de leginkább abban, hogy a kormányzati szűrőprogramokban való részvételre ösztönözzék a pácienseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×