Infostart.hu
eur:
375.3
usd:
317.68
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Lehet demonstrálni bíróságok előtt?

Vizsgálja a Kúria, hogy a jövőben milyen feltételek mellett lehet demonstrációt tartani bírósági épület előtt – mondta a Kúria elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján. Darák Péter arról is beszélt, hogy egyre több devizahiteles és munkaügyi pert tárgyalnak a bírók.

Idén újra növekedett a Kúriára érkező ügyek száma, ami leginkább annak köszönhető, hogy sok devizahiteles ügy érte el a Kúriát – közölte Darák Péter.

Az előző évhez képest nyolcszázzal több polgári ügy érkezett – tette hozzá a Kúria elnöke.

Darák Péter azt is elmondta, hogy az új munka törvénykönyve hatályba lépése után a munkaügyi jogviták száma is nőtt, körülbelül százzal több jutott el a Kúriára.

„Talán azért is jellemezhető a 2016-os év úgy, mint a szakmai megbeszélések éve vagy a konzultációk éve, mert a devizahiteles ügyek az egyik olyan jogterület, ahol már 2015-ben létrehozott konzultációs fórum működik az alsófokú bíróságok képviselői és a Kúria polgári kollégiumának képviselői között” - fogalmazott a Kúria elnöke.

Elmondta, hogy ez a testület rendszeresen ülésezik. Idén hat ülést tartottak, az ezekről készült emlékeztetőt pedig a Kúria folyamatosan közzéteszi.

Darák Péter közölte: mind az Alkotmánybíróság, mind a Kúria nagy figyelmet szentelt annak, hogy a másik szervezet folyamatait figyelemmel kísérje, a döntéseit elemezze. De úgy látják, hogy érdemes továbblépni ebben a kérdésben úgy, hogy egy közös tudományos kutatási projektet indítanak, amelyben meg fogják nézni, hogy hogyan alakult a két szervezet nézőpontja, szakmai felfogása.

„Ezzel nem az a cél, hogy a két szervezet között a viták csökkenjenek, hanem hogy figyelemmel kísérjük a folyamatot. Hiszen az egy objektív kérdés, hogy a jogalkotó döntése alapján az Alkotmánybíróság hatáskört kapott a rendes bírósági ítéletek felülvizsgálatára is alkotmányossági szempontból” - mondta a Kúria elnöke.

Egyre gyakrabban fordul elő az, hogy demonstrációkat tartanak a bíróságok előtt, ítélkezés közben.

Arra a kérdésre, hogy ez nyomásgyakorlásnak számít-e, és hogy lehet-e ezt szabályozni, Darák Péter úgy válaszolt, hogy ezt a kérdést tette fel a Közigazgatási és munkaügyi kollégium vezetője a szervezetnek. Néhány napja első olvasatban tárgyalta azt a kollégiumi vélemény-tervezetet, ami ezekkel a kérdésekkel foglalkozik – mondta a Kúria elnöke.

„Mivel a kollégium még vissza fog térni a kérdésre januárban, a kérdésre nem adhatok választ.

"De azt gondolom, hogy a problémát fontos felvetni."

A bírák függetlensége azt az igényt is magában foglalja, hogy a döntési helyzetükben, a döntési pillanatukban jogosulatlanul senki ne befolyásolja őket. Ezt a független döntési pozíciót mindenképpen meg kell őrizni” - hangsúlyozta a Kúria elnöke.

Az interjút teljes terjedelmében a csütörtök este nyolc órakor kezdődő Paragrafus című jogi magazin műsorban hallhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történelmi nyereségről jelentett az Erste Bécsből, és még csak most jön a nagy ugrás

Történetében először átlépte a 3,5 milliárd eurót az Erste Group éves adózás utáni eredménye. Az év egészében 12%-os, csak a negyedik negyedévben 55%-os profitnövekedéssel sikerült új rekordokat elnérnie az osztrák bankcsoportnak. Alábbi grafikonjaink kiegyensúlyozott bővülésről árulkodnak, a hitelállomány például 6,4%-kal, a betétállomány 4,7%-kal bővült egy év alatt. Bár 100 euróból 62 eurót az osztrák és a cseh leánybank szállít továbbra is, euróban a magyar operáció nyeresége is emelkedett tavaly. A készpénzből finanszírozott, még nem konszolidált lengyel bankvásárlás miatt az idei osztalék mindössze 75 cent lesz a tavalyi 3 euró után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×