Infostart.hu
eur:
375.28
usd:
318
bux:
127586.49
2026. február 26. csütörtök Edina

Mégsem szavaznak Orosz Mihály településén

Visszavonta az időközi önkormányzati választás kiírásáról szóló határozatát az érpataki helyi választási bizottság csütörtökön, így december 11-én nem lesz szavazás a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

A helyhatóság honlapján közzétett döntés szerint a bizottság a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete alapján helyezte hatályon kívül a határozatát, és értelemszerűen visszavonta a kitűzött választással kapcsolatban korábban hozott további 29 eljárási határozatát is.

A bíróság - mint azt Toma Attila bíró, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel közölte - megállapította: eljárási szabályt sértett az érpataki önkormányzat képviselő-testülete, amikor úgy döntött saját maga feloszlatásáról, hogy az ülés előtt nem fogadta el a napirendi pontokat, arról a képviselők nem szavaztak.

Az érpataki választási bizottság a bíróság által megsemmisített képviselő-testületi határozat alapján írta ki az időközi választást, ezért azt az eljárási döntésekkel együtt visszavonta.

A testület határozata ellen három napon belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi választási bizottsághoz címzett beadványban lehet fellebbezni.

Az érpataki képviselő-testület szeptember 6-án kibékítetlen ellentét miatt 4:3 szavazatarányban döntött az önfeloszlásáról. A helyi választási bizottság ennek alapján írt ki időközi önkormányzati választást december 11-re, amelyre közben megtörtént a jelöltállítás is. A polgármesteri tisztségre hárman, Szöllősiné Fitos Éva (Magyar Munkáspárt), Orosz Mihály Zoltán (független) jelenlegi településvezető és Simon Barnabás (szintén független) pályáztak, míg a hat képviselői helyért 17-en indultak volna.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×