Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
325.04
bux:
144727.48
2026. október 14. szerda Helén

Erkölcsi bizonyítvány - mától telefonon is

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül - mondta el Balogh Gábor, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) főosztályvezető-helyettese.

A szolgáltatás-menedzselési főosztály főosztályvezető-helyettese hozzátette: 2015 novemberében indult el a KEK KH telefonos azonosítási szolgáltatása, ennek lényege, hogy az ügyfél telefonon tudja magát azonosítani és így tud ügyeket kezdeményezni. Telefonos azonosítással először az ügyfelek arról nyilatkozhattak, hogy ki intézhet a nevükben, meghatalmazással ügyeket.

December 1-jétől pedig arra is van lehetőség, hogy az állampolgárok telefonon igényeljék - ugyancsak a telefonos azonosításon keresztül - az erkölcsi bizonyítványt - mondta. Hozzátette: eddig postán, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy az elektronikus ügyintézési csatornákon (a webes ügysegéden vagy az OkmányAppon) lehetett igényelni az erkölcsi bizonyítványt.

Mint mondta, a telefonos azonosításhoz az ügyfélnek először fel kell keresnie egy okmányirodát vagy kormányablakot, ahol telefonos azonosítót kell igényelnie. A regisztrációkor kapott azonosítószám birtokában pedig személyes jelenlét és sorban állás nélkül, a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon intézheti ezt a közigazgatási ügyet is, hétfőtől szombatig 8-20 óra között.

Hozzátette: az erkölcsi bizonyítványt 2013 óta lehet a webes ügysegéden keresztül igényelni, abban az évben 22 ezren éltek a lehetőséggel, idén pedig már 116 ezren igényelték így az erkölcsi bizonyítványt, vagyis négy év alatt több mint ötszörösére nőtt az ilyen ügyek száma, és az összes igénylés 23 százaléka már elektronikus úton történik.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×