Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Akár tizenöt év börtönt is kaphatnak az erőszakoskodó mentősök

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság azzal a két mentőssel szemben, akik a a gyanú szerint megerőszakoltak egy fiatal lányt a fővárosban.

A rendőrség szexuális erőszak miatt indított eljárást két mentődolgozó ellen. A férfiak november 9-én a Széll Kálmán tér környékén láttak el egy fiatal lányt, akihez rosszullét miatt hívták a mentőket.

A Blikk úgy tudja, hogy a fiatal lány bódult állapotban volt és nem akarta, hogy a mentősök kórházba vigyék. Az úton ismét rosszul érezte magát, ekkor megálltak a mentőkocsival, ezt követően pedig a mentősök a gyanú szerint szexuális ajánlatot tettek neki.

A Blikk szerint a fiatal lányt a mentősök több helyen megtapogatták, ezt követően pedig szexuális erőszakra kényszerítették. A gyerekotthonban élő fiatal lány, miután kiengedték a kórházból, a gyámjának jelezte a történteket. Ezt követően tettek feljelentést. A kórházban egyébként nem beszélt az erőszakról.

A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, az ügyészség pedig kényszerintézkedés elrendelését indítványozta a bíróság előtt. 

„A bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség az ügy két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását indítványozta. A bíróság ehelyett lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, amely ellen a főügyészség fellebbezést jelentett be” - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina.

A két férfi vallomást tett a hatóságok előtt, de tagadták a bűncselekmény elkövetését. Ha beigazolódik a gyanú, akkor a két mentős súlyos büntetésre számíthat, mivel fiatalkorú a sértett, valamint a szexuális erőszakot többen követték el, akár 15 évig tartó börtönbüntetést is kaphatnak.

Az Országos Mentőszolgálat felfüggesztette az érintett dolgozókat a munkavégzés alól a vizsgálat végéig. A nyomozás lezárásáig az esetről nem nyilatkozhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányaváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×