Infostart.hu
eur:
379.68
usd:
321.82
bux:
127122.2
2026. február 23. hétfő Alfréd

Emmi: a kormány elkötelezett a gyermekjogok védelmében

A kormány elkötelezett a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítése mellett, és kiemelt társadalompolitikai célja az esélyteremtés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a gyermekek jogainak világnapja alkalmából.

A tárca közleményében hangsúlyozta: a kabinet intézkedéseinek célja, hogy a korábbinál is jóval összefogottabb, hatékonyabb és célzottabb segítséget adjon a családoknak és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek.

Az az alapvető cél, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapjanak mindent, ami testi, lelki és szellemi fejlődésükhöz szükséges - írták.

Hozzátették: ez egyrészt az alaptörvény által biztosított jog, de jól felfogott társadalmi érdek is, hiszen a "gyermekek támogatása beruházás egy társadalom jövőjébe".

Az Emmi kiemelte azt is, hogy a hátrányos helyzetű és a veszélyeztetett gyermekek esetében fokozott a felelősségük, hogy ne kallódjanak el, és mindegyiküknek megteremtsék az esélyt a felemelkedésre.

Az ENSZ közgyűlése 1959. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló nyilatkozatát, azóta az év ezen napja a gyermekek jogainak világnapja.

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Vitézy: magántőkéből lesz akadálymentes a fővárosi metróállomás

Magánberuházói forrásból valósul meg a Göncz Árpád városközpont metróállomás délnyugati kijáratának akadálymentesítése. A Városfejlesztési Bizottság által elfogadott tervek alapján a fejlesztő vállalta a lift és a rámpák kiépítését, emellett új gyalogátkelőhely létesül, és növekszik a zöldfelületek aránya is - írja Vitézy Dávid, budapesti önkormányzati képviselő, a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozatának elnöke és a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×