Infostart.hu
eur:
377.63
usd:
319.88
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Egyszerűsítik a civil szervezetek adminisztrációs terheit

Egyszerűsíti a kormány a civil szervezetek adminisztrációs terheit - mondta Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A helyettes államtitkár az Együtt Európáért Alapítvány rendezvényét követően telefonon az MTI-nek elmondta: már a parlament előtt van az a jogszabály, amely egyszerűsítheti a civil szervezetek adminisztratív terheit és könnyítheti a bíróságokkal való kapcsolattartást. Mindez azzal is jár, hogy pénzt takaríthatnak meg - hívta fel a figyelmet.

A tervek szerint 2017-től léphetnének hatályba a változások - tette hozzá.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy nőtt a civil szervezetek támogatottsága az elmúlt években: 2014-ben majdnem 560 milliárd forintból gazdálkodhattak, amelyből az állam 175 milliárdot biztosított. Négy évvel korábban, 2010-ben az állami támogatás kevesebb, összesen 144 milliárd volt.

Magyarországon majdnem 60 ezer bejegyzett alapítvány vagy egyesület van, ezeknek körülbelül a fele-kétharmada tevékenykedik aktívan. Ezek azok a szervezetek, amelyek egy település életét valóban szebbé, jobbá tudják tenni, és a közösséghez való tartozást segítik - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Hozzátette, ide tartoznak például az önkéntes tűzoltóegyletek, a településfejlesztéssel, szociális és oktatási tevékenységgel foglalkozó, vagy a nagycsaládosokat segítő társaságok.

A civil szervezeteknél mintegy félmillió önkéntes dolgozik és több mint 120 ezer embert foglalkoztatnak - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×