Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Kósa: a kerítésen átmászót nem keverjük össze az albérlővel

Megtévesztés, ha valaki összemossa az illegális bevándorlót a letelepedési kötvényt vásárlóval - mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című csütörtök reggeli műsorában.

Kósa Lajos szerint ez olyan, mintha valaki a kerítésen átmászót összekeverné az albérlőjével.

Kifejtette, hogy a letelepedési kötvény megvásárlásával a vevők öt évre kapnak tartózkodási engedélyt, ami felmondható; eddig összesen 2700-an éltek a lehetőséggel, amiből mintegy 800 millió euró bevétel származott.

Hozzátette, hogy a vásárlók 90 százaléka kínai, akik az Európai Unióba való belépés miatt "éltek a lehetőséggel".

A frakcióvezető a bőnyi rendőrgyilkossággal kapcsolatban elmondta: meg kell vizsgálni, hogy az a radikális jobboldali szervezet, amelynek az elkövető, Győrkös István alapítója volt, kötődik-e parlamenti erőhöz. A Jobbik több képviselője is tart ugyanis hivatalos, félhivatalos kapcsolatot ilyen szervezetekkel - fűzte hozzá.

"Teljesen nyilvánvaló, hogy ilyen típusú szervezettel parlamenti párt nem tarthat kapcsolatot" - hangsúlyozta Kósa Lajos.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×