Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Huszonöt éves a korai fejlesztő

Huszonöt éves fennállását ünnepli a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, amely fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, fogyatékos kisgyermekek és családjuk számára nyújt komplex diagnosztikai és terápiás szolgáltatásokat.

A központ - az MTI-hez eljuttatott meghívó szerint - szerda délután az Átrium Film-Színházban tartja jubileumi ünnepségét, amelyen a kötetlen beszélgetések mellett beszámolnak az intézmény elmúlt 25 évéről, jelenéről és terveiről. Levetítik majd Till Attila Tiszta szívvel című filmjét, beszélgetnek majd a film egyik főszereplőjével, Fenyvesi Zoltánnal, valamint Czeizel Barbarával, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetőjével, a kora gyermekkori intervenció miniszteri biztosával. A rendezvényre olyan gyerekek szüleit és hozzátartozót várják, akik a központban kaptak segítséget.

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ honlapján található ismertető szerint az intézmény fő feladata a kora gyermekkori intervenció, amely egyedülálló módon több szakember - gyermekorvos, gyógypedagógus, mozgásterapeuta, integrációs szakember - együttes munkáját feltételezi, és maximálisan szem előtt tartja a gyermek állapotát csakúgy, mint a család igényeit és körülményeit. A tevékenység célja, a gyermek egészségének és jólétének biztosítása, a családi kompetenciák erősítése, a fejlődési késések minimalizálása. A központban 0-6 éves korú, megkésett, eltérő fejlődésű, vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett kisgyermeknek és családjának nyújt komplex diagnosztikai vizsgálatot, egyénre szabott, tervszerűen felépített fejlesztő és terápiás programot, egyéb szociális segítséget és tanácsadást.

A Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítványt 1991-ben hozta létre Gallai Mária gyermekorvos, Czeizel Barbara és Dubecz Dorottya gyógypedagógusok azzal a céllal, hogy hogy a sérült, vagy eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők még jóval a gyermek iskolába kerülése előtt kapjanak szakszerű segítséget gyermekük fejlődési esélyeinek javítására. Az alapítvány által fenntartott intézmény, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ 1992 óta fogad családokat vizsgálatra és terápiára. Az elmúlt évtizedekben majdnem tízezer család részesült komplex ellátásban.

Czeizel Barbara áprilisban beszélt a Magyar Hírlapnak arról, hogy akár húszezerre is tehető azon családok száma, amelyekben a sajátos nevelési igényű gyerek nem kapja meg a megfelelő korai ellátást. A miniszteri biztos elmondta: Magyarországon minden hatodik gyermek sérült, akik "ugyanúgy a közösség tagjai kellene, hogy legyenek". Magyarországon viszont stigmát jelent a fogyatékos státus, ami miatt a szülők elkerülik a speciális nevelési igény megállapítását, pedig ez az alapja a korai fejlesztésnek. Czeizel Barbara a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy nincs hatékony kommunikáció azok között a területek között, amelyeknek szerepük van egyrészt a problémák felismerésében, másrészt azok kezelésében, nincs egy mindenki számára átlátható ellátási protokoll, amelyet követni lehet.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere október elején jelentette be, hogy a kormány 5,7 milliárd forintot biztosít a kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztésére egy uniós program keretében. Az országos szintű program során az egyes ágazatok közötti informatikai rendszereket összekötik, hogy a különböző területeken dolgozó szakemberek - az orvosok, a szociálpedagógusok, a pedagógusok, a bölcsődei dolgozók - a munkájukat összehangolhassák.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×