Infostart.hu
eur:
378.43
usd:
320.63
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza

Ez történik majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel

November végére készül el az új nemzeti alaptanterv koncepciója - közölte az oktatási államtitkár kedden Budapesten. Palkovics Lászlót kérdezték a a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről is.

Palkovics László egy háttérbeszélgetésen a Tanítanék mozgalom nyílt vitára való felhívásáról azt mondta: szívesen vitatkozik bárkivel, de ennek akkor van értelme, ha van szakmai tartalma.

November végére meglesz az új nemzeti alaptanterv koncepciója, és ehhez kapcsolódva konferenciát szerveznek az ELTE-n. A tanácskozás végén oktatáskutatók részvételével kerekasztal-beszélgetést tartanak majd, és arra várják a szakembereket - közölte.

Palkovics László a középfokú felvételi esetleges kötelezővé tételéről azt mondta: ez összefügg az új alaptantervvel és a kidolgozandó sztenderdekkel. Bevezetését ezzel együtt lehetne megvalósítani, 2019 táján - jelezte. Hozzátette: az a cél, mindenki ott végezzen, ahol a képességeit maximálisan ki tudja használni.

A Műegyetem gazdálkodástudományi karának esetleges leválásáról és ELTE-hez kerüléséről azt mondta: a műszaki egyetemnek a finanszírozással sosem volt gondja. A BME-től a képzést pedig senki nem akarja elvenni - jelentette ki. Ilyen kérés hivatalosan nem érkezett a tárcához, de ha az adott kar kezdeményezi, akkor a kari tanácsoknak kell dönteniük első lépésként, és meg kell nézni azt is, hogy a két intézményre milyen hatással lenne a leválás, illetve a csatlakozás - közölte.

Alapvetően nem a kar kerülne el, hanem a gazdálkodástudományi képzés - jelezte az oktatási államtitkár, cáfolva, hogy ingatlanspekulációról lenne szó.

Kitért a kollégiumfejlesztésekre is, és azt mondta: felmérték az ország összes kollégiumát. Jelentős részük az 1960-as, 1970-es években épült, és különösen a budapestiek vannak rossz állapotban. Nem elég a kollégiumi hely, a minőségük nem felel meg az elkövetkező évek elvárásainak, nem alkalmasak külföldi hallgatók fogadására sem. Ebből következően további bővítésekre és felújításokra is szükség lesz, becslései szerint százmilliárd forintos értékben, a végleges ütemezésről hamarosan döntenek. Jelenleg 21 milliárd értékben zajlik fejlesztés költségvetési és uniós forrásokból - közölte Palkovics László.

A ppp-szerződések megszüntetéséről jelezte: a kormány szándéka megvan erre, rendelkezésre áll a szükséges kétszer 18 milliárd forint is, és bár a megállapodások nem könnyűek, hamarosan megkezdődik a folyamat.

A BME Szenátusának állásfoglalása:

"A BME Szenátusa, szavazati jogú tagjai között az egyetem karainak dékánjaival, beleértve a Gazdasági- és Társadalomtudományi Kar dékánját is, az alábbi állásfoglalást tette 2016. október 24-i rendes ülésén, 100%-os szavazati támogatással: A BME Szenátusa, összhangban az egyetem Alapító Okiratával, valamint a Szenátus által 2016. július 11-én elfogadott Intézményfejlesztési Tervével, állásfoglalásban erősíti meg, hogy az egyetemnek szüksége van humán- és gazdasági ismereteket oktató és kutató szervezetre, amely egyrészt önálló szakjaival, másrészt a műszaki és természettudományi karokra történő beoktatásaival járul hozzá a magyarországi szakemberképzéshez."

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Donald Trump magyar idő szerint ma hajnalban tartotta hagyományos évértékelőjét a Kongresszus előtt, az amerikai elnökök State of the Union-beszédét jellemzően fanfár övezi Washington D.C.-ben. A felhajtás felszíne alatt azonban súlyos dilemmára keresik a megoldást a Trump-adminisztráció berkeiben: hetek óta folyik a vita egy Irán elleni potenciális katonai beavatkozásról. Habár az iráni külügyminiszter holnap Genfben tárgyal az Egyesült Államok képviselőivel a síita állam atomprogramjáról, az amerikai légierő a 2003-as iraki háború óta nem összpontosított annyi pusztító erőt a Közel-Keletre, mint most. A háborús esélylatolgatást – a tárgyalás kimenetelén túl – számos külföldi tényező befolyásolhatja, például Izrael vagy az arab partnerek lobbizása az egyik, illetve másik irányba, de érdemes az amerikai hátország dinamikáiról is szót ejteni. Mekkora egy Irán elleni támadás támogatottsága odahaza, és végleg kiábrándulhatnak Trumpból a saját szavazói, ha háborúzni kezd?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×