Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A hét második felében kezdődik a baloldali egyeztetés

A Párbeszéd Magyarországért meghívására a héten egyeztetést kezdenek a baloldali pártok. Az InfoRádió úgy tudja, a választási együttműködés mellett a lehetséges előválasztásról is tárgyalnak majd a résztvevő szervezetek képviselői.

A hét második felében megkezdik az egyeztetést az ellenzéki pártok az együttműködésről – jelentette be vasárnap az ellenzéki tüntetésen Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke.

„A változást akaró erőknek meg kell állapodniuk az együttműködésről. Mindenkiben partnert látunk, aki meg akarja szabadítani hazánkat ettől a kormánytól.”

A Demokratikus Koalíció biztosan részt vesz a megbeszélésen – mondta el az InfoRádiónak a DK szóvivője, Gréczy Zsolt.

„A pártok között folyamatos a párbeszéd, attól függetlenül, hogy egy asztalnál ül-e mindenki vagy külön-külön beszélgetnek. Remélhetőleg olyan álláspont alakul ki, aminek a végén miniszterelnök-jelöltről, listákról, egyéni körzetekről, talán kormány- és választási programról is sikerül megállapodni. A pártok egymással is és közösen is beszélgetnek.”

A DK és az MSZP között is folyamatosak a megbeszélések, azonban Gréczy Zsolt azt nem tudta megmondani, mikorra zárulnak le a tárgyalások a szövetségkötésről. Korábban Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában alapvető fontosságúnak nevezte a két párt megállapodását.

„A szocialistákkal kötelező megállapodni. Ha mi ketten egymásnak megyünk a mai támogatottságainkkal, akkor oktalan módon a demokratikus oldal elveszít jó néhány mandátumot. Egyébként utána folytatnám ezt a beszélgetést másokkal is, de akkor már kettőn áll a vásár."

Az InfoRádó úgy tudja, az MSZP is elmegy a megbeszélésre. Hétfő reggel a Kossuth Rádió reggeli műsorában Kovács László a szocialisták volt elnöke, egykori külügyminiszter és uniós biztos azt mondta, az MSZP egyedül nem képes leváltani a kormányt, mivel nincs akkora támogatottsága.

„A Jobbikkal természetesen választási együttműködés fel sem merülhet. El tudom képzelni, hogy ezt a kormányt csak úgy lehet legyőzni, ha ebben még jobboldali demokraták is részt vesznek.”

Az Együtt és a MoMa az InfoRádiónak megerősítette, hogy részt vesznek a megbeszélésen, amelynek meghívójához a Párbeszéd Magyarországért csatolta előválasztásra vonatkozó elképzelését is, amely minden bizonnyal szóba kerül az egyeztetésen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×