Infostart.hu
eur:
380.1
usd:
322.64
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Közösen tüntetnek vasárnap az ellenzékiek és a civilek

Ellenzéki pártok és civil szervezetek közös tüntetés keretében emlékeznek az 1956-os forradalomra, és tiltakoznak a kormányzati politika ellen vasárnap délután Budapesten, a Blaha Lujza térnél - közölte a demonstráció főszervezője, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke.

Hangsúlyozta, azoknak a civil szervezeteknek és ellenzéki pártoknak, amelyek kampányt folytattak az október 2-i kvótareferendum előtt, közös gesztust kell tenniük: együtt is ki tudnak állni egy színpadra, és el tudják mondani, hogy "ebből elég volt". "Október 23-át illően meg kell emlékeznünk az 1956-os forradalom hőseiről, és azt is meg kell mutatnunk, hogy tudunk egymással együttműködni" - tette hozzá Székely Sándor.

Közölte, a Mossuk le a gyalázatot! címmel meghirdetett demonstráción a civilek részéről felszólal Bíró András alternatív Nobel-díjjal elismert civil aktivista, újságíró, Tóth Krisztina költő és Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság Egyesület elnöke. Székely Sándor jelezte, a Szolidaritás vezetőjeként ő is beszédet mond majd.

Hozzátette, hogy a pártok részéről felszólal majd Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője, valamint a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Karácsony Gergely.

Varju László, a DK alelnöke a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy október 23-án közösen emlékezhetnek civilek és pártok. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy mindez annak következményeként történik elsősorban, hogy "Orbán Viktor hatalmi arroganciája oda vezetett: mára nemcsak a sajtószabadságot, hanem a magyar emberek szabadságát is veszélyezteti".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×