Infostart.hu
eur:
379.56
usd:
321.78
bux:
131512.35
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Esztergom autópályát kap

A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta, a tervek szerint ez egy több mint ezer ágyas új egészségügyi intézmény lesz, amelyet mindenképpen az M1/M7-es autópálya közelében lévő területen szeretnének megépíteni úgy, hogy a metró- és az autóbuszos csatlakozás is elérhető legyen.

Jelezte, a beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kormány Noll Tamás építészt kívánja megbízni.

Mint mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két területet vizsgál, megkezdődtek a tulajdonosokkal a tárgyalások is, a beruházáshoz egy 8-10 hektáros terület kell. Több mint 100 ezer négyzetméteres épületről van szó, amely a kormány legjelentősebb egészségügyi beruházása lesz Budapesten - közölte.

Lázár János szólt arról is, a miniszterelnök kérésére az Emmi sürgősen és soron kívül rendezi azon fiatal szakorvosok helyzetét, akik a szeptemberi béremelés után kevesebb fizetést kapnak, mint a béremelés előtt.

Kitért arra is, hogy a kormány döntése értelmében a székesfehérvári kórház 170 millió, a Zala megyei kórház egy beruházása befejezéséhez 2,5 milliárd forint többlettámogatást kap. Beszámolt arról is, hogy a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére új gyermekgyógyászati központ létesül, továbbá fejlesztések lesznek a gyógyszerészeti karon és a fogászati klinikán is.

Az adótitokkal kapcsolatos törvénymódosításról azt mondta: mint ahogy az is adótitok, az adózó kinek adja személyi jövedelemadója egy százalékát, annak is adótitoknak kell lennie, hogy egy vállalkozás a társasági adórendszer keretében, mely sportegyesületet támogat.

Beszélt arról is, hogy felül kell vizsgálni a gimnáziumi rendszert, az átalakítást annak a célnak kell alárendelni, hogy a diákok bejussanak az egyetemre. Megkerülhetetlennek tartotta a kötelező felvételi bevezetését, de jelezte, az átalakítás csak az új Nemzeti alaptanterv bevezetése után lehetséges.

Lázár János elmondta, a kormány foglalkozott, de nem hozott döntést a városképi törvényjavaslatról, azaz arról, "hogyan lehetne az ízléstelen plakáterdőben rendet vágni". Hozzátette: a tárcák egyeztetnek a kérdésről, azért van probléma, mert főként önkormányzati tulajdonban vagy magántulajdonban elhelyezett plakáthelyekről van szó és nem azért, "mert Simicska úrnak érdekeltségei vannak ezen a területen".

Kitért arra, Magyarország kész segíteni Ukrajnának, mert Kárpátalján és számos más térségben a kötelező védőoltások anyagi források hiányában elmaradnak.

A miniszter elmondta, a kormány jóváhagyta, hogy Esztergom bekötése az M1-es autópályába 90 milliárd forintos költséggel a nyugati nyomvonalon - Zsámbéktól nyugatra, a településeket elkerülve - valósulhat meg. Hozzátette: a Széchenyi Tőkealap-kezelő program folytatódik, 60-70 milliárd forint forrást helyeznek ki.

Kitért arra, hogy a kormány ingatlant ad át a fővárosban a Hajdúdorogi Főegyházmegyének.

A Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről kérdésre válaszolva azt mondta, az üggyel a kormány nem foglalkozott, mert sem a lap, sem annak kiadója nem fordult a kabinethez segítségért. Furcsa is lenne, ha a kormánynak kellene megmentenie a Népszabadságot - közölte.

Felvetették neki, hogy a lap megszüntetésének nem gazdasági, hanem politikai okai lehettek. Azt felelte: a kiadót kell megkérdezni az okokról. 2010-ben és 2014-ben "a Népszabadság áldásos tevékenysége mellett kaptunk kétharmadot, miért lenne érdekünk a megszüntetése?" - kérdezte.

Szerinte ebben az ügyben nem ügydöntő a kormány vagy egy párt akarata, egy lap sorsát az előfizetők, a vásárlói határozzák meg. Ha a Népszabadság szellemiségére van igény, akkor lesz folytatás - fogalmazott, megjegyezve: ilyen helyzetben az azért elvárható, hogy méltányosan bánjanak a munkavállalókkal.

Arra a felvetésre, hogy sajtóhírek szerint Matolcsy György jegybankelnök Patai Mihálynak, a Magyar Bankszövetség elnökének lakásában lakik, Lázár János közölte, a jegybank ügyeit nem helyes, ha a kormány kommentálja. Hozzátette: a bankszövetségnek jobban kellene ügyelnie az ilyen részletekre.

Lázár János a 3-as metró felújítását firtató kérdésre leszögezte: a kormány kiemelt feladatnak tekinti azt, s majd a főváros eldönti, hogy minden megállót vagy csak a kocsikat kell felújítani. "Mi annyit finanszírozunk", amennyiről a főváros dönt - fogalmazott, hozzátéve: bízik benne, hogy a főpolgármester a minisztériumokkal folytatott vitákból nem azt a következtetést vonja le, hogy akadályozni akarják a beruházást.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a közigazgatás korszerűsítésére a következő 3 évben 250 milliárd forintot fordítanak, s a bürokráciacsökkentés jegyében további 45 jogszabály módosítását kezdeményezik.

Lázár János azt is tudatta, hogy a 300 négyzetmétert nem meghaladó lakásbővítéseket a továbbiakban nem kell engedélyeztetni, csak bejelenteni. Emellett döntöttek arról, hogy évente 1,5 milliárd forintot fordítanak 200 népi műemlék - malmok, tanyák - felújítására, megmentésére; 2 milliárd forintot fordítanak első világháborús emlékművek felújítására; a Nemzeti Táncszínház pedig a 3,3 milliárd forinton felül további 680 millió forintot kap a Millenárison épülő új intézményéhez.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

Elemző: egyre nehezebben viselik az áram- és fűtéskimaradásokat az ukránok

A Kijevet és más ukrán településeket ért orosz légitámadások után egy-két hétnek el kell telnie, mire jobb lesz a helyzet, de várhatóan akkor sem lesz teljes a hőtermelés, legfeljebb 60-70 százalékos – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője hozzátette: azzal, hogy az oroszok az áramátviteli rendszereket támadják, Ukrajnában egyszerűen nem tudják áthozni az áramot egyik helyről a másikra.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×