Infostart.hu
eur:
378.76
usd:
321.45
bux:
125290.87
2026. február 24. kedd Mátyás

Köves Slomó: romlott a zsidó közösségek biztonság- és komfortérzete

A muszlim közösségek növekedésével a nyugat-európai országokban romlott a zsidó közösségek biztonság- és komfortérzete - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.

Köves Slomó az M1-en hangsúlyozta: az elmúlt öt-tíz évben Nyugat-Európában megjelent az erőszakos antiszemitizmus, ami már nem csak verbális, hanem a legdurvább fizikai támadásokban manifesztálódik. Az Európába érkező, feltehetően kis számú, szélsőséges iszlám fundamentalisták tevékenysége természetesen nem csak a zsidó közösségeket sújtja, de - mint nem egyszer a történelemben - a zsidó közösség kiemelt célpontja a terrortámadásoknak.

Itt ráadásul nem csak a terrortámadásokról van szó, hanem az általános komfortérzetről is - tette hozzá. Mint mondta, egy évvel ezelőtti négynapos franciaországi utazása során több negatív élménye volt, a repülőtéri autókölcsönzőben például nem akarták kiszolgálni, míg húsz évvel ezelőtt, amikor két évet élt az országban, egyáltalán nem tapasztalt ilyesmit.

Kitért arra, hogy több francia barátja testőrrel küldi gyermekét iskolába. Ez a tendencia abban az országban, ahol a legnagyobb zsidó közösség él Európában, aggodalmat okoz.

Erre a jelenségre "kellő felelősséggel kell odafigyelni", és "jól meg kellene gondolni, hogy milyen eszközei vannak Európának és a világnak arra, hogy megállítsa ezt a gyűlöletet - mondta a vezető rabbi.

A kvótareferendumról szólva akceptálhatónak és "mindannyiunk érdekének" nevezte azt, hogy "ellenőrizetlenül ne engedjünk be migránsokat Magyarországra".

Ugyanakkor azt is át kell gondolni, az e a helyes megoldás, ha "abból csinálunk erkölcsi kérdést, hogy ezeket a sok esetben nagyon szerencsétlen, menekülő embereket milyen módon fogadjuk be, és hogyan osztjuk el, ahelyett, hogy arról beszélnénk, hogyan oldjuk meg a problémát a Közel-Keleten, valamint, hogy nekünk, európai embereknek milyen felelősségünk van a probléma kialakulásában" - fogalmazott Köves Slomó.

Címlapról ajánljuk

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×