Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
321.61
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

A használt autókkal van a legtöbb probléma

Leggyakrabban a gyümölcsök és zöldségek, húsételek vásárlását, illetve a használt autókat tartják a legproblémásabbnak a fogyasztók. A szolgáltatások területén pedig a pénzügyi szolgáltatások teljesítettek a legrosszabbul.

A Fogyasztói Piacok Eredménytáblája egy olyan uniós felmérés, amely 42 fogyasztói piacon vizsgálja, hogy miként értékelik a fogyasztók a különböző termékeket és szolgáltatásokat – ismertette a Budapesti Békéltető Testület szakértője.

Elmondta, hogy a felmérés során a megkérdezetteknek öt szempont szerint kellett értékelniük a területeket. Nézték az ajánlatok összehasonlíthatóságát, a vállalkozásokba vetett bizalmat – vagyis azt, hogy a vállalkozások mennyire tartják be a fogyasztóvédelmi szabályokat –, a fogyasztói elvárásoknak való megfelelőséget, a rendelkezésre álló választékot, és ebben az évben először vizsgálták azt, hogy mekkora kárt szenvednek el az egyes piacokon a fogyasztók.

„Ez alapján Magyarországon a leggyakrabban a gyümölcsök és zöldségek, illetve a húsételek vásárlásával, valamint a használt autókkal volt a legtöbb problémája a fogyasztóknak a termékek piacán” - tudatta Rozgonyi Dorottya.

A szolgáltatások területén pedig a pénzügyi szolgáltatások teljesítettek a legrosszabbul.

Kifejtette: a szolgáltatások területén leginkább a bankszámlákkal, a televízió-előfizetésekkel, a lakás-biztosításokkal, a személyszállítási szolgáltatásokkal, a befektetési termékekkel, a biztosításokkal, valamint a kölcsönök-hitelek piacával és a jelzáloghitelekkel volt gond.

„Hazánkban és uniós szinten is megfigyelhető tendencia, hogy a legkevesebb probléma a könyvek, magazinok, az alkoholmentes italok, illetve a nagyobb háztartási gépek vásárlásakor merült fel, ezekkel voltak a legelégedettebbek a fogyasztók” - közölte a Budapesti Békéltető Testület szakértője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×