Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Még mindig aggályosnak tartják a bírák a közigazgatási bírósági terveket

Közigazgatási felsőbíróság létrehozását támogatja a bírói kar - mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az Országos Bírói Tanács szerint viszont több ponton is aggályokat vet fel a közigazgatási bíróság felállításáról szóló tervezet.

Évtizedek óta létezik közigazgatási bíráskodás – mondta az Országos Bírósági Hivatal elnöke egy sajtótájékoztatón, amelynek témája a többi között a kormány által tervezett új, önálló közigazgatási bíráskodás létrehozása is volt.

Handó Tünde emlékeztetett, hogy 2013-ban már módosították a közigazgatási bíráskodás szervezetét, amelynél sokféle szempontot kellett figyelembe venniük, azt is, hogy önálló legyen ez az ügyszak. Az OBH elnöke szerint sikeres volt ez a bírósági reform. Handó Tünde elmondta: a bírák egy közigazgatási felsőbíróság létrehozását támogatják, arra a kérdésre nem válaszolt egyértelműen, hogy a kormány tervezete felvet-e alkotmányos aggályokat.

„Ennek az ügyszaknak is, mint minden másnak, szüksége van továbbfejlesztésre. A kezdetektől támogatjuk, hogy legyen közigazgatási felsőbíróság, hogy legyen közigazgatási perrendtartás, minden eszközzel erősítsük az ügyszak szakmaiságát és támogatjuk, hogy a bírói illetményeket rendezzék. Ennek tükrében tesszük meg a javaslatainkat. Támogatja a bírói kar a felsőbíróság kialakítását, mi a véleményezésre vagyunk jogosultak és kötelezettek. Az nagyon fontos, hogy amit a jogalkotó a parlamentben eldönt, az az életben kivitelezhető legyen. 27 sarkalatos rendelkezést érint a tervezet. Az Alaptörvény azért rendelkezik sarkalatos törvényeket, mert azok alkotmányossági szempontból is jelentőséggel bírnak.”

Az Országos Bírói Tanács leköszönő elnöke sokkal egyértelműbben fogalmazott a tervezett közigazgatási bírósággal kapcsolatosan. Gerber Tamás azt mondta: mindez a tanács jogkörét és hatáskörét több ponton is érinti.

Szerintük nem egyértelmű, hogy a nemrég elfogadott bírói etikai kódex vonatkozik-e majd az új közigazgatási bírókra, a tervezet ugyanis külön bíróként különbözteti meg őket. Az OBT felügyeli a bíróságok költségvetését is, nem tudni, hogy az új bíróság felett is lesz a felügyeleti joga vagy sem. Gerber Tamás szerint ez komoly aggályokat vet fel.

„Az Országos Bírói Tanács jog- és hatáskörét több ponton érinti az eddig napvilágot látott és általunk ismert tervezet. Ez véleményem szerint aggályokat vethet fel. A tanács úgy ítélte meg, hogy foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel.”

Az Igazságügyi Minisztérium júliusban küldte meg az Országos Bírósági Hivatal elnökének véleményezésre a közigazgatási bíráskodással kapcsolatos törvény tervezetét. Trócsányi László nemrég az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: professzionális közigazgatási bíráskodásra van szükség. A tervek szerint hét-nyolc regionális centrum, illetve egy közigazgatási felsőbíróság jön majd létre. A jelenlegi, mintegy 100 tagú közigazgatási bírói létszámot 180-ra szeretnék emelni. A miniszter szerint hasonló megoldások Európa számos országában működnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Elindult Irán ellentámadása, ballisztikus rakéták záporoznak Izraelre - Cikkünk percről percre frissül

Elindult Irán ellentámadása, ballisztikus rakéták záporoznak Izraelre - Cikkünk percről percre frissül

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×