Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Papp Lajosé a Tőkés-díj

Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.

A Tőkés László református püspök nevét viselő alapítványt 1989-ben alapították, a szervezet célja, hogy elismerje azokat, akik tudományos, művészeti, politikai, vallási területen végzett munkájukkal, vagy humanitárius cselekedeteikkel sokat tettek a magyar nemzet fejlődéséért.

Az istentiszteleten Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő igehirdetésében arról beszélt, hogy az orvostudomány egyre inkább meghaladja azt az egyoldalú szemléletet, amely szerint a gyógyítás a csupán a testi betegség gyógyítását jelenti és ráébredt arra, hogy az emberi élet és egészség nem csupán a "vegyi folyamatok eredője".

Hangsúlyozta, hogy számos betegség lelki okokra vezethető vissza, ezért pszichoszomatikus gyógymódokra van szükség, vagyis nem elég a testnek a kezelése, a lelket is gyógyítani kell.

Test, lélek és szellem egységéről beszél Papp Lajos szívsebész is, a Biblia pedig ezt a szemléletet, a külső és belső ember fontosságát hirdeti úgy, hogy tanítása szerint az ember Krisztus révén válik képessé a megújulásra - fogalmazott a püspök.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×