Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.64
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Csökkent a hátrányos helyzetű gyerekek száma

Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.

Mint kifejtette: míg a 2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka). Ez a siker elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető: a szülők közül többen kapnak munkát, a bérek sok helyen emelkedtek és a gyermeket nevelők jóval kevesebb adót fizetnek - állapította meg az államtitkár, aki szerint ezek a hatások együttesen segítettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek száma is csökkenjen, és több fiatalnak legyen reménytelibb jövőképe.

Kitért arra is, hogy már a GDP több mint 4 százalékát fordítják családtámogatásokra, ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan emelkedik, 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások.

Rétvári Bence rámutatott: 2017-ben összesen 1743 milliárd forint jut a családokra, ami 243 milliárddal több, mint az idei. A családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik, ez 8 százalékkal több, mint az idén. Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelmű csaknem 110 ezer család teljes egészében megőrizheti a bruttó jövedelmét - hangsúlyozta.

Az államtitkár megemlítette továbbá, hogy jövőre 30 ezer forintra emelkedik a jelenlegi 25 ezerről a kétgyermekesek adókedvezménye, ami 390 ezer családot érint. Továbbá 5 százalékra csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, ami családonként 35-40 ezer forint megtakarítást jelenthet.

Idén szeptembertől minden alsó tagozatos általános iskolás számára biztosítják a tankönyvet, a jövő évi tanévben pedig már az ötödikes évfolyamon sem kell fizetni a könyvekért. A KSH legutóbbi kimutatása is azt mutatta, hogy a családok tankönyvkiadásai 2015-re 34,6 százalékkal csökkentek - emlékeztetett

Jövőre is folytatják a munkahelyvédelmi akciót, amelynek lényege, hogy a sérülékenyebb társadalmi csoportokba tartozóknak munkát adó cégek számára járulékkedvezményt adnak, így a társadalom legelesettebbjei, köztük a hátrányos helyzetű gyerekek is előrébb léphetnek a költségvetésnek köszönhetően.

Az elmúlt két, két és fél évben, így a valamennyi szegénységi kockázatnak kitett emberek száma 465 ezerről 293 ezerre, azaz a harmadával csökkent a KSH mérése szerint - jegyezte meg Rétvári Bence.

Szólt arról is, hogy az ingyenes gyermekétkeztetést a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára, és a szükséges forrást is biztosítják a feladathoz. Jelezte: ennek megfelelően jövőre 74 milliárd forintot adnak erre, az idei 71,7 milliárd után.

A kormány stratégiája az, hogy nem segélyezéssel, hanem a foglalkoztatási lehetőségek javításával kell esélyt adni a szegénységnek kitett embereknek. az elmúlt hat évben a munkanélküliségi ráta 11-12 százalékról 6 százalék közelébe süllyedt, és a foglalkoztatottak száma már a 4,3 milliót súrolja, amire az elmúlt 25-26 évben nem volt példa - fejtette ki, hozzátéve: részben a közfoglalkoztatási programoknak köszönhetően az elmúlt két és fél, három évben 600 ezerrel csökkent a veszélyeztetettségnek kitett emberek száma.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×