Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Súlyos gyermekbaleset szemtanúit keresi a rendőrség

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik egy 2016. májusában történt rákosmentei közúti baleset szemtanúi voltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Egy személygépkocsival közlekedő férfi 2016. május 5-én 7 óra 15 perc körül a Budapest XVII., Cinkotai úton kikerült egy úttest szélén kerékpározó gyermeket, aki emiatt félrerántotta a kormányt és felborult. Amikor az autó vezetője észrevette, hogy balesetet okozott, megállt és értesítette a gyermek édesanyját. A baleset során a kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a fenti eseménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Budapest XIV, Hungária körút 149. szám alatt, hívja a 06-1-273-4000 (63-322 mellék) telefonszámot, vagy a bűnügyi számra hivatkozva – névtelensége megőrzése mellett – tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, illetve a 107-es és a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Repülőn vitték vissza Oroszországba a moszkvai merénylőt

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy az Egyesült Arab Emírségek kiadta Oroszországnak a 66 éves Ljubomir Korbát, akit Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylettel gyanúsítanak. Az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője elleni támadás február 6-án történt egy moszkvai lakóházban.

Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália

Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista António José Seguro és a jobboldali André Ventura.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×