Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Eszeveszett nagy üzlet az embercsempészet

"Mértéktartó becslések szerint" 2015-ben 32 milliárd dollár hasznot hajtott a szervezett emberkereskedelem, vagyis "eszeveszett" nagy üzletet jelent - közölte Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő.

Azt mondta az M1 műsorában, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet eddig másokra bízta az embercsempészetet, újabban azonban saját iparágaként tekint rá, mert kénytelen volt új bevételi források után nézni. Ennek oka, hogy olajkútjait támadják, földgázkereskedelmét nehezítik, elfoglalt területeinek nagysága pedig csökken.

Kaiser Ferenc közlése szerint az Iszlám Állam csupán a bevétele egy részét fordítja terrorakciók finanszírozására és harcosok kiképzésére, hiszen különféle állami feladatokat is igyekszik ellátni, például egészségügyi szolgáltatást nyújt.

Az embercsempész-hálózatok felszámolását a szakértő sziszifuszi feladatnak nevezte, mivel ezen a területen is a piaci törvények működnek: amíg van fizetőképes kereslet, addig ez megteremti a kínálatot, vagyis amíg lesznek olyan migránsok, akik hajlandóak fizetni az Európába jutásért, addig az embercsempészettel foglalkozó szervezetek is újratermelődnek majd.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×