eur:
400.26
usd:
362.91
bux:
0
2024. október 3. csütörtök Helga

Durvább jelenetek is lesznek a Viszkisben - lapszemle

Mégis eladnák a Tesco-t - erősítette meg a Magyar Időknek a cég londoni anyavállalatának egyik munkatársa. A hortobágyi bombarobbanásban elhunyt tűzszerészek hozzátartozóinak jelentős összegű kártérítési előleg megállapításáról és utalásáról döntött a Honvédelmi Minisztérium - írta a Népszabadság.

Mégis eladnák a magyar kiskereskedelem legnagyobb szereplőjeként jegyzett Tesco hipermarketláncot. A hírt a cég londoni anyavállalatának egyik belső munkatársa erősítette meg a Magyar Időknek. Az értesülés szerint a központi tervek arról szólnak, hogy a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák áruházakból álló kelet-közép-európai régiós vonalat, vagyis a Tesco Europát egészben kívánják értékesíteni.

A hortobágyi bombarobbanásban elhunyt tűzszerészek hozzátartozóinak jelentős összegű kártérítési előleg megállapításáról és utalásáról döntött a Honvédelmi Minisztérium - írta a Népszabadság. A napilappal a minisztérium azt is közölte, hogy megtérítette a temetéssel kapcsolatos költségeket is, az érintettek emellett kegyeleti juttatásban, özvegyi nyugdíjban és árvaellátásban részesülnek.

Az ombudsman által kezdeményezett törvénymódosítások csaknem egyharmadát elutasítja a kormányzat – olvasható a Magyar Nemzetben. A lapnak Székely László, az alapvető jogok biztosa azt mondta, hogy 2015-ben 140 jelentést adott ki, amelyek közül mintegy ötven ügyben kezdeményezte valamelyik jogszabály módosítását, vagy a jogi környezet áttekintését.

A nyár közepén lezárult árverési időszak után a napokban az utolsó, három hektár alatti területek is elkeltek a földpályázatokon – írja a Magyar Idők. A legnépszerűbbek a nógrádi és a szabolcsi földek voltak.

Csak az ősztől nőhet az anyatej leadási ára – tudta meg a Magyar Nemzet a Miniszterelnökségtől. Novák Katalin család-és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár júliusban jelentette be, hogy másfélszeresére növeli a kormány a leadott anyatejért járó juttatás összegét.

Lesznek durvább és nehezen feldolgozható jelenetek a Viszkisben, ám ezek egyike sem öncélú – mondta a Népszabadságnak Antal Nimród. A hírhedt rablóról készülő film rendező-forgatókönyvírója szerint a mű a fontos, nem az, hogy honnan érkezik a pénz. A film egyébként 1,1 milliárdos állami támogatással készül.

Nagyot esett a balatoni vendéglátósok idei forgalma – olvasható a Portfolión. A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak a szeszélyes időjárás és a krónikus munkaerőhiány okozta a legfőbb gondot az idei nyári szezonban, forgalmuk a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

A Microsoft alapítójának a vagyona átlépte a 90 milliárd dolláros szintet – írja a napi.hu. Bill Gates ezt nem a Microsoft-részvények drágulásának köszönheti, hanem két jóval kisebb cégnek, amelyekben tulajdonrésze van.

A felsőoktatásba bekerülő fiataloknak már előírás, hogy legyen bankszámlájuk. A Pénzcentrum azt vizsgálta: milyen feltételekkel nyithatnak számlát a diákok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×