Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Még drágább az iskolakezdés

Továbbra is komoly anyagi terhet jelent a családok számára az iskolakezdés - közölte a Budapest Bank egy reprezentatív kutatás alapján. Átlagosan mintegy 84 ezer forintos kiadásra számítanak a szülők a beiskolázás miatt, év közben pedig várakozásuk szerint havi 56 ezer forintot tesznek ki az oktatással kapcsolatos költségek.

Az általános iskolás gyermekek szüleinek nőttek leginkább az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásai, a két évvel ezelőtti 56 ezer forint helyett az idén kicsit több mint 73 ezer forintot költenek erre, míg a középiskolások szüleinek kiadásai – várakozásuk szerint – 82 ezerről 90 ezer forintra nőttek 2016-ra – olvasható a Budapest Bank megbízásából, a GfK által végzett kutatásban.

„Ez az emelkedés első látásra talán meghökkentő, mindenképpen meglepő. Ebben nagyobb része van annak, hogy igyekeznek a legjobb terméket megvenni a gyereknek. Ez lehet toll, ceruza vagy füzet, de nagyobb értékű tárgyak, például laptopok is” - mondta Fatér Gyula, a pénzintézet lakossági üzletágvezetője.

A felmérés szerint a felsőoktatásban tanulók tanévkezdésének költsége nem változott az elmúlt két évben, továbbra is átlagosan 166 ezer forintot emészt fel. Ennek megfelelően a szülők jó része, akármilyen korú is a gyermeke, előre készül a beiskolázásra.

„Kétharmaduk az aktuális havi bevételének jelentős részét az iskolakezdésre költi, kicsit kevesebb mint felük 5 hónapon keresztül spórol arra, hogy ezt ki tudja fizetni. Érdekes, hogy csak a szülők 33 százaléka vesz igénybe iskolakezdési támogatást, nyilván ez is egy forrása lehet ennek a többletköltségnek” - tette hozzá Fatér Gyula.

A legnagyobb egyszeri kiadást ma már az informatikai eszközök jelentik, ám hitelt csak a válaszadók 6 százaléka vesz föl az iskolakezdéshez és csak 15 százalékuk nyitott a jövőbeni kölcsönfelvételre. A beiskolázás mellett azonban a szülők által várt, tanév közbeni havi kiadások is nőttek, hiszen idén átlagosan havi 56 ezer forintra számíthatnak, szemben a két évvel korábbi havi 50 ezer forinttal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×