Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Kezdődik a totális felújítás a XI. kerület egyik legfontosabb útvonalán

Elkezdődik Budapesten a XI. kerületi Bocskai út felújítása.

A XI. kerületi Bocskai út Karolina út és a Fehérvári út közti szakaszának várhatóan fél éven át tartó felújítása 2016. július 30-án kezdődik. A munkálatok során több mint egy kilométernyi útszakasz újul meg. Megújulnak a forgalmi sávok, valamint az út mindkét oldalán a parkolófelületek, a buszsávok és a járdák is. A munkákkal járó forgalomkorlátozásokról folyamatos tájékoztatást fognak kapni a közlekedők.

A Nagyszőlős utca és a Fehérvári út között végig, mindkét oldalon, a két-két forgalmi sáv mellett közös busz- és kerékpársávot alakítanak ki, valamint a Karolina út és a Nagyszőlős utca között a bal pályán egy 1,25 méter széles kerékpársáv is épül a Karolina út irányába. A felújítás során rendezik a parkolófelületeket, melynek során a járdákon ferde, vagy párhuzamos parkolókat jelölnek ki úgy, hogy a járdafelület szélessége 2,5 méter legyen.

A zöldfelületek rendezése során több mint száz díszfát és több mint ezer cserjét ültetnek, valamint az útfelújítással érintett zöldfelületeken, összesen 12100 négyzetméteren tereprendezési, humuszolási és füvesítési feladatokat is elvégeznek.

A felújítás végeztével a Bocskai út–Zsombolyai utca csomópontban lehetőség lesz balra kanyarodni a Zsombolyai utcába a Bocskai út városhatár felőli torkolatából, az újonnan kialakított balra kanyarodó sávon. Valamint a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében a jelenlegi Bocskai utat keresztező gyalogátkelőhelyet áthelyezik a csomópont keleti oldalára. Az útfelújítás ideje alatt a területen vízvezeték rekonstrukciós munkákat is végeznek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump: folytatódni fognak Irán ellen a légitámadások a jövő héten is, „egész addig, amíg sikerül elérni a célt”

Donald Trump arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, illetve „álljanak a hazafiak pártjára”. „Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat” – hangoztatta az amerikai elnök, amikor megerősítette Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője halálhírét.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×