Infostart.hu
eur:
377.77
usd:
319.55
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Bienerth Gusztáv: nem csak szóban lehet nemzeti az olimpia

Nemzeti olimpia lehet a budapesti, mert több versenyhelyszín nem a fővárosban lenne - mondta a Budapesti Olimpiai Pályázat alelnöke az InfoRádióban. Bienerth Gusztáv az Aréna című műsorban az év végére elkészülő országos turizmus stratégiáról is beszélt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017 szeptemberében hozza meg a végleges döntést a rendezés jogáról, a háromfázisú kandidálási folyamat két lépcsője októberben lesz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a turizmusért felelős kormánybiztos, az Budapesti Olimpiai Pályázat alelnöke. Bienerth Gusztáv hozzátette: Budapest pozitív visszajelzésekkel várja az októberi fordulót.

Most az jön soron, hogy a jogi, pénzügyi, garanciális és ehhez kapcsolódó feltételeknek hogyan felel meg a pályázat, mik a konkrét elképzelések.”

A kormánybiztos emlékezett arra, hogy az első fordulóban az elhelyezési koncepciót, köztük a versenyhelyszíneket kellett bemutatni, amiből világosság vált, hogy Budapest nem csak a fővárosra és a Balatonra koncentrál.

Nemcsak a szavak szintjén, hanem a pályázati anyag, az elképzelések és a tervek szintjén is ez egy nemzeti olimpia.”

Bienerth Gusztáv azt mondta, hogy az éles versenyben Budapest nincs alárendelt szerepbe, pályázata pedig maradéktalanul megfelel a NOB által az Agenda 2020-ban előírt gazdaságos olimpia elvének.

Ma már vannak olyan korszerű építészeti megoldások, hogy ideiglenes kapacitás a FINA vb-re, majd utána ez csökken párezer főre, ami fenntartható. Másik eklatáns példa az olimpiai főstadion, ami a Csepel-sziget északi részére van tervezve. Ez egy 65 ezres olimpiai stadion, amit utána egy nyolcezer fős atlétikai stadionná bontunk vissza.”

A Budapesti Olimpiai Pályázat emellett még számos olyan építészeti tervet és megoldást tartalmaz, amely támogatja a létesítmények utolagos gazdasági hasznosítását – összegezte a turizmusért felelős kormánybiztos, az Budapesti Olimpia Pályázat alelnöke.

Az év végére elkészülő országos turizmus stratégia egyik részelemeként megjelenik egy önálló Budapest brand. Az ágazatért felelős kormánybiztos azt mondta: a világ más pontjain élőket eltérő üzenetekkel kell megszólítani.

Minőségi váltást szeretnének a turizmusban és nem az árversenyben részt venni – fogalmazott a turizmusért felelős kormánybiztos.

A természeti, építészeti, kulturális értékeinkért jöjjenek ide, nem pedig azért, mert olcsón lehet berúgni, már elnézést a kifejezésért.”

Bienerth Gusztáv szerint a világ más pontjain élőket eltérő üzenetekkel kell megszólítani.

Az egyik feladat a stratégia készítésekor, hogy legyen egy Budapest brand. Jelen pillanatban nagyon sok mindent mond magáról Budapest, a turizmust irányítók munkája révén, de még ki kell dolgozni egy markáns, meghatározható gerincbrandet, amire nagyon sok mindent föl lehet építeni.”

Az országos stratégia és annak részelemei ezév végére készülhet el – tette hozzá a kormánybiztos, aki elmondta, technológiai lemaradásban vagyunk. Példaként említette, hogy Barcelonába érkezve a turista azonnal értesül a város következő heti programjairól, a magyar fővárosban ez nem megoldott.

Az ágazat jövő évi támogatásáról szólva Bienerth Gusztáv kifejtette: a turisztikai célelőirányzat 10 milliárd forintra növekszik, továbbá megjelenik egy 11 milliárdos fejlesztési keretösszeg is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Századvég: Európában nőtt az atomenergia támogatottsága

Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×