Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.58
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Erősödnek a magyar turisztikai kapcsolatok Kínával

Erősödnek Magyarország és Kína turisztikai kapcsolatai, tavaly közel 40 százalékkal bővült a kínai vendégéjszakák száma, és a kedvező tendencia idén is folytatódott, az év első négy hónapjában a növekedés meghaladta a 70 százalékot az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos hivatalában fogadta Csen Haót, a Kínai Népköztársaság Jünnan tartományának kormányzóját július 7-én. A találkozón a kormánybiztos beszámolt a nyugat-kínai delegációnak a turizmus állami irányításának átalakításáról, és biztosította a kínai felet arról, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a Kínával való partnerség iránt.

A közlemény kiemeli, hogy Ázsia küldőpiacként és a turistaköltések szempontjából is vezető szerepet játszik a világ turizmusában. Ezért is fontos, hogy tavaly május óta ismét közvetlen légi járat köti össze a magyar és a kínai fővárost. A kínai vendégéjszakák száma ezzel látványosan bővült.

Mint írták, Kína és Magyarország között egyre több területen kezdődnek közös projektek. Az együttműködés kiemelt területe a turizmus, amit jól mutat, hogy 2014 májusában Budapesten nyílt meg a Kína-Közép- és Kelet-Európai Turisztikai Koordinációs Központ, mely a kelet-közép-európai országok közös promóciójának koordinálásáért felel a kínai piacon.

Bienerth Gusztáv a közlemény szerint kiemelte: a nemzeti szintű kiváló kapcsolatok mellett Kína mérete miatt nagyon fontosak a tartományok és megyék szintjén kialakuló együttműködések. A Magyarország lakosságánál több mint négyszer nagyobb lélekszámmal rendelkező Jünnan tartomány Bács-Kiskun megyével kezdeményezett kapcsolatfelvételt, melynek eredményeképpen Csen Hao kormányzó a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével, Rideg Lászlóval ír alá testvérmegyei megállapodást. Ez az együttműködés hosszútávon a turisztikai forgalom bővülését eredményezheti a két régió között.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×