Infostart.hu
eur:
380.93
usd:
322.42
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Június 22-én két órára leáll az önkormányzati élet

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett június közepére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A felhíváshoz 100 önkormányzat csatlakozott. Az önkormányzati dolgozók béremelést követelnek a kormánytól - mondta az InfoRádiónak a szervezet elnöke.

Boros Péterné közölte: „a kormányzat az egységes magyar közigazgatásból az önkormányzati köztisztviselők számára nem kíván életpályaszabályt alkotni. Annak ellenére, hogy korábban erről tárgyaltunk, a kormány tavaly december 23-án egyoldalúan visszavonta a határozatát.”

A szakszervezeti elnök kiemelte, 24.058 főnek nyolc éve növelték a keresetét, átlagosan 30 százalékos reálkereset-veszteség van ezen a területen.

Hiába kezdeményeztük a kereset növelését, az életpályatörvény megalkotását, a kormány elutasította, nem kíván foglalkozni az önkormányzati köztisztviselők ügyével, oldják meg az önkormányzatok” -

jelezte Boros Péterné.

A szakszervezet elnöke elmondta, a MKKKSZ megfelelő testülete úgy döntött, június 22-re kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdet.

A felhívásnak van eredménye, közel száz önkormányzati hivatalban felvállalják a kollektívák, nyomást szeretnének gyakorolni a gazdasági és szociális helyzetük javítása érdekében. Ez törvényben biztosított jog. Nagyon ügyeltünk arra, hogy a szabályoknak megfelelően járjunk el” -

hangsúlyozta Boros Péterné.

Hozzátette, a sztrájk idején, június 22-én két órára a halaszthatatlan ügyek kivételével leáll az élet.

Ez egy speciális eset, más, mint máshol. Önkormányzatoknál még soha nem volt Magyarországon sztrájk, ez egy rendhagyó lépés” -

mondta

a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Boros Péterné elmondta, addig a megállapodásoknak megfelelően a településeken folytatódnak a tárgyalások. Ha a sztrájk nem vezet eredményre, ha nem elég a kétórás figyelmeztető sztrájk, szeptemberben akár egynapos is lehet – jelentette ki a szakszervezeti elnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×