Infostart.hu
eur:
387.53
usd:
329.38
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Át lehet majd sétálni a Normafáról a Széchenyi-hegyre

Át lehet majd sétálni a Normafáról a Széchenyi-hegyre

Elfogadta a 12. kerületi képviselő-testület a Normafára vonatkozó kerületi építési szabályzatot. Jelentősen visszaléptek a korábbi beépítési elképzelésektől.

A Normafa törvény által 2013-ban megteremtett beépítési lehetőségektől 90 százalékban visszalépett a 12. kerületi önkormányzat a legutóbbi testületi ülésen a kerületi építési szabályzat elfogadásával.

Váczi János alpolgármester a döntést azzal indokolta, hogy az eddigi egyeztetések, valamint az egy évvel ezelőtti helyi népszavazás tapasztalatai alapján a legelső elképzeléshez képest jóval visszafogottabb tervek születtek a terület rehabilitációjára, a kerületi építési szabályzatot pedig ehhez a csökkentett műszaki tartalomhoz igazították.

Mindez azt jelenti, hogy a Normafa törvényben is szűkebbre szabhatják a beépítést, utóbbi módosítása már szintén folyamatban van az önkormányzat tájékoztatása szerint.

A csaknem 380 hektáros területen az szabályzat szerint a Harangvölgyben 0 százalékra, az erdős területeken pedig 0,1 százalékra csökkentették a beépíthetőséget, vagyis kizárólag kiszolgáló helyiségeket, illemhelyet és pelenkázót építhetnek az erdős területeken is.

Jelentős fejlesztések várhatóak viszont a Gyermekvasút-Eötvös út-Konkoly-Thege Miklós út által határolt sávban. A tervek között szerepel az Olimpia szálló teljes vagy részleges lebontása, helyén egy közpark építése. Így közvetlen gyalogos kapcsolatot teremtenének a Normafa és a Széchenyi-hegy között.

Az Eötvös út Normafa út ás Síház között szakaszának forgalmát a Gyermekvasút nyomvonala mellett kialakítandó új útra helyeznék, míg a Konkoly-Thege Miklós út felső részén egy parkoló helyeket hoznának létre, ami lehetővé tenné, hogy megszüntessék a Síház melletti parkolót és a buszfordulót.

A kerületi szabályozási terv része az is, hogy Eötvös út 48-as számú védett villaépületben hoznák létre a Normafa információs központját, a nagyobb léptékű fejlesztések részeként itt lenne a Széll Kálmán térig meghosszabbított fogaskerekű felső végállomása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×