Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Szijjártó: „Az orosz szankciók sunyi meghosszabbítását nem fogjuk támogatni”

Szijjártó: „Az orosz szankciók sunyi meghosszabbítását nem fogjuk támogatni”

Egy biztos, az orosz szankciók sunyi, fű alatti meghosszabbítását nem fogjuk támogatni, mert szerintünk igenis legyen vita, politikai párbeszéd az ügyben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szerdai Lavrov találkozóval kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: „ez a hivatalos éves külügyminiszteri konzultáció volt, de emellett a nagy csúcstalálkozók margóján is szoktunk találkozni és egyeztetni egymással.”

Közölte, hogy a találkozón szóba kerültek a regionális kérdések, mivel az ukrajnai konfliktus miatt az orosz-európai kapcsolatok mélyponton, rendkívül rossz állapotban vannak.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a találkozókon nemcsak a magyar, hanem az európai értékeket is képviselik.

„Látni kell, hogy az EU egyre jobban lemarad a gazdasági integráció területén. Kézenfekvő lenne, ha Európa normalizálná a viszonyát Oroszországgal is, hiszen az orosz nyersanyag és az EU technológiai tudása együtt jól működne. Ennek persze vannak politikai előfeltételei” - fogalmazott.

Közölte, hogy a szankciók eddig 4,5 milliárd dollárnyi exportkiesést okoztak csak Oroszország irányába, ez globálisan ennél jóval nagyobb. A magyar-orosz kereskedelmi forgalom tavaly 47 százalékkal csökkent. „Ezt a tendenciát kell megállítani, és megfordítani. Ezt gazdasági együttműködésekkel és Oroszországban magyar vállalati beruházások indításával lehet megtenni” - mondta Szijjártó Péter.

Az oroszországi magyar jelenlét erősítésében a Richter a legfőbb zászlóshajónk az orosz piacon, a MOL kőolajtermelésének 3,6 százalékát Oroszország adja, magyar húsüzem nyílik Moszkva környékén, takarmánygyár épül, és stadionépítésben is részt veszünk. Ezekkel a beruházásokkal lehet lassítani a gazdasági-kereskedelmi együttműködés lassulását – részletezte.

„Egy biztos, hogy az orosz szankciók sunyi, fű alatti meghosszabbítását nem fogjuk támogatni, mert szerintünk igenis legyen vita, politikai párbeszéd az ügyben” - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Kiemelte: „Kikérjük magunknak, hogy az európai egység megtörőjének állítanak be csak azért, mert pragmatikus együttműködésre törekszünk”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×