eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Állami tisztviselőkről dönt és oktatási átszervezésről vitázik a parlament

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament kedden új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, szerdán a kormány oktatási átszervezéséről kezdhet tárgyalni, utolsó ülésnapján pedig az offshore elleni fellépésről tart vitát ellenzéki kezdeményezésre.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit interpellációk és azonnali kérdések követnek. A képviselők ezután kedden elfogadni tervezett javaslatok bizottsági módosító javaslatait tárgyalják.

A parlament kedden reggel új törvényt hozhat az állami tisztviselőkről. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatában a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és az előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztviselőknek. A tárcavezető szerint ezzel július 1-jétől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.

Szavazás várható még a tavaly év végi párizsi klímacsúcson született megállapodás kihirdetéséről, továbbá önkormányzati és pénzügyi törvénymódosításokat is elfogadhatnak.

A határozathozatalok után kilenc előterjesztés általános vitáját bonyolíthatják le, amelyek között terítékre kerül a kárpótlási folyamat lezárását célzó kormányzati javaslat, valamint az LMP azon indítványa, amely megtiltaná a környezetre, az egészségre, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciákra veszélyes nemzetközi szabadkereskedelmi megállapodások kihirdetését.

A szerdai napirendre nyolc általános vitát vehetnek fel, tárgyalni kezdhetik például a kormány oktatási törvénymódosító csomagját, amely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyébe tankerületi központokat hozna létre az iskolák egységes állami fenntartására, emellett differenciált béremelést adna a pedagógusoknak. Fideszes képviselők kezdeményezésére vitát tarthatnak arról a javaslatról is, amely rögzítené, hogy a sikeres pályázat esetén a Budapest 2024 Zrt. látná el az olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottságának feladatait.

Az ülés következő hétfőn ér véget, ekkor - az ilyenkor szokásos kérdések és azonnali kérdések mellett - az LMP kezdeményezésére négyórás politikai vitanapot tarthatnak az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről.

Címlapról ajánljuk
Véres harcok dúlnak a Kongói DK-ban – háromezer áldozat a koltáncsempészet árnyékában

Véres harcok dúlnak a Kongói DK-ban – háromezer áldozat a koltáncsempészet árnyékában

Ruanda az elmúlt években reguláris hadsereggé fejlesztette az M23 nevű tuszi milíciát, amely a korábbi súlyos vereségek után az elmúlt hetekben már komoly katonai sikereket ért el Észak-Kivu tartományban – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója. Marsai Viktor arról is beszélt, rengeteg helyi lakosnak teljesen mindegy, ki uralja a területet, csak azt szeretnék, hogy legyen béke, stabilitás és kiszámíthatóság.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Három betű, ami nem hagyja nyugodni Amerikát – De mit is jelent egyáltalán?

Három betű, ami nem hagyja nyugodni Amerikát – De mit is jelent egyáltalán?

Tavaly júliusban néhány republikánus képviselő azt hangoztatta, Kamala Harris alelnök csak a származása és a neme miatt jutott pozícióhoz, miután a volt kaliforniai szenátor átvette a demokrata párti elnökjelöltséget Joe Bidentől. Idén a halálos áldozatokkal járó, Los Angeles környéki erdőtüzek közepette Kristin Crowley tűzoltóparancsnokot azért támadták, mert a tűzoltóságon belül nagy hangsúlyt fektet a sokszínűségre. A pár héttel ezelőtti washingtoni helikopterbaleset kiváltó okai kapcsán szintén előkerültek ugyanezek a vádak, különösen Donald Trump amerikai elnök kormánya részéről. A három közelmúltbeli esetet három betű, a D, az E és az I köti össze. De ha már ennyit emlegetjük, mit takar pontosan ez a rövidítés, és mi vezetett odáig, hogy az amerikai politika egyik legmegosztóbb kérdésévé váljon?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×