Infostart.hu
eur:
387.01
usd:
328.62
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Tarlós: továbbra is támogatjuk a Budapesti Fesztiválzenekart

A Budapesti Fesztiválzenekar a főváros anyagi kereteinek megfelelően kap majd támogatást a jövőben is, az idei hatvanmillió forintot megkapják - erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV hétfői Start című műsorában.

Tarlós István úgy fogalmazott, hogy Fischer Iván karnagy "nagy örömömre békülékeny hangot ütött meg, ez azt jelenti, belátta, hogy ez a helyet, ebbe belenyugodott, ezek után a hatvanmilliót persze ott fogjuk hagyni. Jövőben is annyit fogunk adni támogatásként, amennyit a keretek megengednek".

A főpolgármester emlékeztetett, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött a fesztiválzenekarnak nyújtandó támogatás mértékéről. Szavai szerint éppen ő és kulturális helyettese kardoskodott amellett, hogy kapjon támogatást a fesztiválzenekar, ugyanis - mint fogalmazott - "voltak olyan, eléggé markáns és erőltetett álláspontok, hogy ne adjunk semmit".

Tarlós István szerint "szinte úgy néz ki", mintha a Fővárosi Közgyűlés valami kötelességmulasztást követett volna el. Ez nem egészen így van, a fesztiválzenekar támogatása egy önként vállalt feladat - hangsúlyozta a főpolgármester megjegyezve azt is, hogy az önkormányzatnak jogilag semmi köze sincs a fesztiválzenekarhoz.

Hangsúlyozta: annyit tudnak adni önként vállalt feladatokra, amennyi jut. Tarlós István kitért arra is, hogy ha fesztiválzenekar olyan nehéz helyzetben lenne, akkor nem több százmilliós nyereséget könyvelne el évente és nem lenne értékpapírba fektetve több mint egymilliárd forintja.

Ha valaki nyolc százalékkal kevesebbet közpénzt kap mint korábban, az miért akarja lemondani a szereplések harminc százalékát - vetette fel a főpolgármester, aki a Magyar Narancs 2000. április 6-i számának írását idézve felidézte, hogy Fischer Iván, a zenekar vezetője ugyanilyen ügyben összeveszett Demszky Gábor akkori szabaddemokrata főpolgármesterrel.

Tarlós István elmondta azt is, február 8-án volt nála Fischer Iván és jelezte neki, hogy "baj van (...) az önkéntes támogatással", és azt közölte vele, mindent meg fog tenni, hogy kapjanak támogatást, de várjanak, mert a dolog körül probléma van.

Tehát nem igaz, hogy nem volt előzetes jelzés - jegyezte meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar a közönséggel közös zenéléssel demonstrált szombaton a Vörösmarty téren, tiltakozva a Fővárosi Közgyűlés döntése ellen, amely 260 millióról 60 millióra csökkentette az együttes támogatását. Fischer Iván szombaton azt hangoztatta a demonstráción: "szeretnénk megígérni, hogy egy kis visszaesés után nem fogjuk cserbenhagyni Budapestet". Továbbra is zenélni fogunk, találkozni fogunk - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×