Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Mindenkinek ad egy lépést előre a jövő évi költségvetési tervezet Lázár János szerint - a nap hírei

Kiterjesztené az április 20-ai sztrájkot a pedagógusok Szakszervezete. Hároméves lejáratú jüankötvényt bocsátott ki Magyarország.

Az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetését nyújtja be május elején a parlamentnek a kormány - erősítette meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a kormányinfón azt mondta: májusban elindul a földárverések harmadik, egyben utolsó köre. A hódmezővásárhelyi rádióban felvetett javaslatát megismételve arról beszélt, hogy állami támogatást adna a panelházakban élőknek a kertes övezetekbe költözéshez, mert az 5-8-10 emeletes házakban élőknek komoly életminőségbeli romlást okozott az utóbbi évek forró nyara. Szólt arról is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumához és a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a nyugdíjbiztosító. Hozzátette: egy budapesti nagy közkórház lesz, nem pedig három sürgősségi központ.

Magyarország 3 éves lejáratú jüankötvényt bocsátott ki 1 milliárd jüan, vagyis 136,8 millió euró értékben a kínai piacon, amelynek kamata 6,25 százalék - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette: a most kibocsátott jüankötvényből Magyarország az idén lejáró deviza adósság egy részét fedezi, a fennmaradó rész kifizetését a forintpiacról oldja meg az Államadósság Kezelő Központ. Magyarország az első kelet-európai ország, amely megjelent a jüankötvények piacán.

Az április 20-ai egész napos országos pedagógussztrájk mellett a sztrájkbizottság azt kezdeményezi: aznap délben öt percre országszerte álljon le az élet. Ezt az érdekképviselet elnöke jelentette be. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban nem sokkal később arról beszélt: ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban. Galló Istvánné az előző nap az elégséges szolgáltatásokról aláírt egyezségről úgy vélte: a kormány megpróbálja lehetetlenné tenni a sztrájkot. A sztrájkbizottság és az oktatási államtitkárság egyezsége alapján valamennyi iskolában biztosítanak felügyeletet és étkezést erre a napra a gyerekeknek.

A többletforrás felhasználásáról egyeztet jövő szerdán az ágazati érdekvédelmi szervezetek képviselőivel az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán megjegyezte: megkapta az emberi erőforrások miniszterétől a mandátumot arra, hogy tényleges számokról tárgyaljon. Kijelentette: 2012-2013 után most érezhető bérrendezés lesz. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere az M1-en arról beszélt: a Nemzetgazdasági Minisztériummal még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelésről, de azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdődne a folyamat.

Hamarosan a kormány elé kerülhet a tartalékos katonai szolgálatot bevezető javaslatcsomag - erősítette meg a honvédelmi miniszter. Simicskó István az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: az lenne a cél, hogy aki szeretne rálátni a honvédség életére, önkéntes alapon, egy minimális alapképzés után katonai szolgálatot vállalhatna. Hozzátette: még az idén megkezdheti a munkát a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ. Az új intézményhez a már meglévő szervezetektől rendelhetnének át szakembereket, mintegy 150 emberről lenne szó, és ez nem hátráltatná a jelenleg is működő titkosszolgálati szervezetek munkáját.

Mintegy 3 és fél milliárd forintos beruházással épült meg a Hungarocontrol léginavigációs Tudásközpontja. A létesítmény mai (csüt) átadása után a társaság vezérigazgatója az Inforádióban elmondta: a tudásközpont része a Léginavigációs Akadémia, emellett a kutatás-fejlesztési, valamint a radarszimulációs és kényszerhelyzeti központ. Szepessy Kornél hozzátette: a jövőben is az egységes európai égbolt határozza meg az európai légiközlekedést, ezért a HungaroControl már most be akarja bizonyítani, hogy hasznos szereplője a légiközlekedésnek.

A tavalyi nehéz év ellenére is erős maradt a Mol, az akadályokat leküzdötte - így értékelte a múlt év teljesítményét a Mol Nyrt. olajipari vállalat elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt a közgyűlés után elmondta: a finomítás kereskedelmi üzletág valaha volt legjobb eredménye főként a hatékonyság javulásának köszönhető. A közgyűlés elfogadta a Mol csoport éves beszámolóját és 55 milliárd forint osztalék kifizetését szavazott meg.

A magyar bankrendszer eszközminőségének további javulására számít az idén a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő adatai szerint a szektorszintű kinnlevőség-állomány nem teljesítő hányada 2015-ben 26 százalékkal csökkent, így az eszközminőség javulása mindenképpen kedvező a 2008 óta problémákkal küszködő magyar bankrendszernek. A hitelminősítő úgy látja: a legjelentősebb mértékben a vállalati szektornak kihelyezett hitelportfólió minősége javult.

Közvetlen légi járat lesz Budapest és Szöul között nyártól - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: az első ütemben július elejétől augusztus végéig heti egy alkalommal, péntekenként üzemeltet majd járatot a Asiana Airlines, amely Dél-Korea második és a világ tizenegyedik legnagyobb légi közlekedési vállalata. Az Asiana Airlines tavaly 84 repülőgépével 90 millió utast szállított világszerte, Közép-Európában Magyarország lesz az első úti célja.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×