Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Mit kér az egészségügyi ágazat a kormánytól?

Benyújtotta a szakszervezet és szövetségeseinek konszenzuson alapuló, az ágazati dolgozókat érintő bérigényét Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.

A közleményben azt írták: az egészségügyi ágazati szakszervezetekkel a kollektív szerződésről folytatott tárgyalás szerdai fordulóján mindezek mellett a szakszervezeti elnök jelezte, hogy a tárgyalópartnerek nem csupán a 2017-es költségvetést érintő intézkedéseket várnak, ezért kérik a 2016. évi költségvetés megnyitását.

Hozzátették, az egészségügyért felelős államtitkárság a tárgyaláson vállalta, hogy a benyújtott javaslatokat figyelembe véve döntés-előkészítő dokumentumot készít, amelyet a kormány elé terjeszt, és hamarosan ismerteti a kormány ajánlatát a tárgyalófelekkel.

Az államtitkárság és az ágazati reprezentatív szakszervezetek között tavaly májusban megkezdett, azóta folyamatosan zajló tárgyalások célja az egészségügyi dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javítása. Az egyeztetések egyik eredményeként február 12-én a felek aláírták a kollektív szerződés XI. fejezetét, amely az egészségügyi ágazat dolgozóinak munka- és pihenőidejét szabályozza.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 14:02
×
×
×
×