Infostart.hu
eur:
365.44
usd:
316.62
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Megkezdődött az apadás Bátánál

A tetőző vízálláshoz képest tíz centimétert apadt a Duna Bátánál, a folyó vízszintje péntek reggel 772 centiméter volt - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Boros Brigitta elmondta: a vízügyi szakemberek lassú apadásra számítanak.

Az árhullám szerdán és csütörtökön 781 centiméterrel tetőzött Bátánál, ahol az addigi legnagyobb, 741 centiméteres vízállást 2002-ben mérték.

A szóvivő tájékoztatása szerint éjszaka is szükség volt a települést védő két és fél kilométeres, ideiglenes töltés megerősítésére, és folyamatosan szivattyúzzák a vizet az ártéri területről.

Az éjjeli órákban több mint száz katona, hatvan katasztrófavédelmi és húsz vízügyi dolgozó vett részt a védekezésben - tett hozzá.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×