Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.56
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Duna - Nincsenek újabb kockázatosnak tartott helyszínek

Nincsenek újabb területek a Duna áradása miatt kockázatosnak tartott helyszínek listáján - mondta Hajdú Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban péntek reggel.

Jelenleg Győr-Moson-Sopron megyében a legintenzívebb a védekezés, de az árhullám tovább vonulása a déli szakaszokon is szükségessé teheti az intenzívebb beavatkozást. A katasztrófavédelmi helyettes szóvivő szerint jelenleg mind eszközből, mind emberi erőből van elegendő.

Nagybajcsnál rekordot döntött a Duna, hajnalban minden eddiginél 10 centiméterrel volt magasabb a vízállás, és a folyó tovább árad - mondta az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője az InfoRádiónak. Siklós Gabriella szerint Nyugat-Európában, a Duna felső szakaszán egyértelműen megkezdődött az apadás. Emlékeztetett arra, hogy az Operatív Műszaki Irányító Törzs tudományos tanácsa kizárta újabb áradás kialakulását, azaz nem fog egymásra futni két árhullám.

Címlapról ajánljuk
„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

„A Dunántúlon lesznek katasztrófagyanús helyzetek” – hogyan lehetne ismét víz a tavakban?

A dunántúli halastavak vannak igazán kitéve az aszály és az extrém hőség veszélyeinek – vélekedett az InfoRádióban az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója. Lévai Ferenc hangsúlyozta, mindent el kell követni, hogy a megmaradt víz ne fogyjon tovább.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×